„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez.” (Alaptörvény XXV. cikk)

E mondat hallatán még egy alkotmányjog előadáson ülő egyetemi hallgatót is fagyos unalom keríti a hatalmába, majd halkan zizegő horkolás morajlik végig a padsorok között. Olvasóink éberségét szent célként kitűzve – életbeli példákon keresztül – mégis érdemes szemügyre venni az „alapjogi ágyúként” dübörgő petíciós jogot! A szövegben szereplő példák nem a képzelet szüleményei...

A petíciós jog az egyén oldalán korlátlan. Az egyén oldaláról korlátlan petíciós jog másik oldalán a közhatalmat gyakorló szerv elé állított korlát, azaz e szervek válaszadási kötelezettsége áll. Tartalmazzon a benyújtott panasz bármit, arra 30 napon belül válaszolni kell.

Törvényi meghatározás szerint: 1. § (2) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.

A meghatározásból is következően, nem minősül panasznak például egy jogerősen elbírált vagy még el nem bírált bírósági ügyben benyújtott olyan kérelem, amely tartalmából következően az adott ügyben alkalmazandó jogszabályok alapján az eljáró bíróság hatáskörébe tartozik. Példaszerűen említve, ilyen lehet a kizárási kérelem, a fellebbezés, a perújítási kérelem, az eljárási kifogások.

Mindezekre tekintettel, ha a polgári, büntető vagy bármely más ügyemet tárgyaló bíróban gyermekkori játszótársamat vélem felfedezni, e körülményt nem az adott bíróság elnökéhez benyújtott panaszként, hanem az eljárásjogi törvények által lehetővé tett kizárási kérelemként kell megfogalmaznom. Igaz ez még abban az esetben is, ha emlékeim szerint nem csupán együtt játszottunk a bíróval, hanem a játék során el is gáncsoltam őt, és ő könyökét lehorzsolva, megszeppenve sírdogált a focipálya szélén. Amennyiben a bíró erre nem így emlékszik – hiszen soha nem is lakott a panaszos által említett városban – és a kizárási kérelmet végül elutasítja a bíróság, nem a még elszántabban megírt panasz a megfelelő megoldás. Egy bíróság elnöke ugyanis nem jogosult a kizárási kérelmet elutasító végzés felülbírálatára.

A panasz nem rendkívüli jogorvoslati eszköz. Nem is a rendes jogorvoslati eszközök kiterjesztése, amit a fellebbezésünket csúnyán félreértő és szűk látókörű másodfokú bíróság rendes jogorvoslattal nem támadható határozata ellen vehetnénk igénybe.

A jogi tanácsadás, segítségnyújtás, a közigazgatási hatósági eljárás, a polgári perrendtartás vagy a büntetőeljárás szabályainak értelmezése és magyarázata szintén nem tartozik a közhatalmat gyakorló szervek kötelezettségei közé, még akkor sem, ha sok panaszt éppen az eljárásjogi szabályok kisebb vagy nagyobb fokú félreértése generál.

Természetfeletti kérdések sem orvosolhatók a petíciós jog gyakorlása keretében. Így amikor a panaszosok – kiragadva néhány példát a kifejezetten a bíróságra érkező panaszok tartalmából – pszichológiai bűnözésről, gondolatolvasásról, emberfeletti képességekről, csakrablokkolásról, alvászavarokról, szellemidézésről, asztrálmágiáról, láthatatlan gyilkossági megoldásokról, elvetemült mágikus képességekről vagy varázslásról írnak, e kérdésekben közhatalmat gyakorló szervek, köztük a bíróság, segítséget nem nyújthatnak. A közhatalmi szervek válaszadási kötelezettsége azonban ilyenkor is fennáll.

A természetfeletti kérdésekkel összefüggő probléma, hogy panasszal bárki fordulhat az eljárásra jogosult szervhez. A „bárki” kifejezés olyannyira szigorúan értelmezendő, hogy ha maga Napóleon császár – aki a beadvány adatai alapján egyébként azonosíthatóan az egyik évek óta pereskedő ügyfél – ír a közhatalmat gyakorló szervhez, levelét formaszerűen meg kell válaszolni, s az nem intézhető el annyival: „Üdvözöljük Szent Ilona szigetén!”

A petíciós jogot talán helyénvaló az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” című fejezetében szabályozni, hiszen valóban vannak olyan helyzetek, amikor a bárki által gyakorolható, korlátlan alapjogként meghatározott petíciós jog mint alapjog jelenthet megoldást valamely egyéni jog- vagy érdeksérelemre. Ilyenkor a petíciós jog ténylegesen arra szolgál, amire való.

Hogy mire való a petíciós jog?

A fentebb idézett és sajnos gyakran félreértett 2013. évi CLXV. törvény (1) § (2) bekezdésének megfelelően olyan egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére, amelynek elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá.

A petíciós jogból elsősorban az a félreértés csinál alapjogi ágyút, a közhatalmat gyakorló szervből pedig verebet, hogy e jog korlátlanságát a panaszt benyújtók közül sokan tárgytól, sőt, esetenként tértől és időtől független megoldási lehetőségnek tekintik.

dr. Némedi István

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon!