Mondd meg a nemzetiséged, megmondom, szabadon utazhatsz-e!

Számtalan tanulmány született már a kisebbségekkel szembeni túlzott hatósági fellépésekről. Az egyenlőtlen bánásmód szinte az élet minden területén felfedezhető, legyen szó tömegközlekedésről, bírságolási gyakorlatról, oktatásról vagy épp munkaerőpiaci lehetőségekről. A felsorolás sajnos korántsem taxatív. Szeretném persze hinni, hogy ezek a történetek egyedi, kivételes és a legkevésbé sem általános esetek.

A romákkal szembeni megkülönböztetés egészen szokatlan területét jelenti a Kanadába kiutazni vágyó utasok vegzálása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A problémára az érintett családok panaszai és a média hívták fel Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes figyelmét.

Íme néhány információ, hogy ne az állam vagyonát gyarapítsd vele

Amikor felmerült a tömegközlekedéssel kapcsolatos cikksorozat ötlete, kissé zavarban voltam, mondván nem igazán vagyok járatos a helyközi tömegközlekedésben. Ennek praktikusan az az oka, hogy Budapesten belül szinte kizárólag BKV-val közlekedek, azon kívülre viszont szinte kivétel nélkül autóval, tekintettel arra, hogy két utas esetén nagyjából azonosak a közvetlen költségek (~ üzemanyag) a tömegközlekedés áraival (két fő aktív GDP-termelővel számolva, akik semmiféle kedvezményre nem jogosultak).

A kezdeti zavartságom azonban szertefoszlott, amikor eszembe jutott egy érdekes történet még abból az időszakból, amikor a párom és én egyetemisták voltunk és - a kedvezményekre tekintettel - jóval többet utaztunk helyközi járatokon. Szóval valamikor 6-7 évvel ezelőtt a párom a szülővárosából tartott az "egyetemvárosa" felé. A megérkezés után vette csak észre egy táska hiányát, ami történetesen a laptopját tartalmazta. Az egyetemista bevételeink tekintetében ez meglehetősen komoly érvágást jelentett számunkra, de hiába minden utánajárás (helyközi és helyi tömegközlekedést is igénybe vett az út során), érdeklődés: a táska nem lett meg. Legalábbis aznap.

"A MÁV-nak két ellensége van. A négy évszak és az utasok."

Feltehetően élete során már a többségünk igénybe vette a Magyar Államvasutak szolgáltatásait több-kevesebb megelégedettségére. Írásomban arra kerestem a választ, hogy jogunk van-e hangot adni nemtetszésünknek, illetve azt hogyan tehetjük meg. Számtalan oldal és blog foglalkozik a témával, azonban úgy gondolom, hogy a pár évvel ezelőtt megjelent "A világ legjobb panaszlevele" című cikk, amelyet a MÁV-nak címeztek előkelő helyet foglal el a panaszok sorában. (A levél itt érhető el, a levél írójával való keresztnév egyezés pusztán a véletlen műve.)