Szülők, egy féltestvér és egy testvér közösen indított pert tavaly egy autóbaleset miatt hét éve lebénult rokonuk életének fenntartása érdekében. Ma az ő ügyüket hoztunk nektek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáról érdekességként, hiszen ha az egészségügy és a jog kapcsolatáról beszélünk, legtöbbeknek eszébe jut az eutanázia is.

 

A francia jog szerint az orvos dönthet úgy, hogy a gyógyíthatatlan betegeket lekapcsolják a gépekről. Az orvos ebben az esetben így döntött, és ezt a döntést a francia bíróságok jóvá is hagyták. Ez után fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (ECHR) a család, ahol az ügyet tárgyaló kamara kezdeményezte a Nagykamara elé utalását. Az ügy azért is érdekes, mert a strasbourgi bírósághoz hasonló témában általában eutanáziapárti kérelmezők fordulnak.

A 38 éves Vincent Lambert 2008 őszén szenvedett közlekedési balesetet, amiben egy fejsérülés miatt lebénult és teljesen a környezetére van utalva, etetni és itatni is egy csövön keresztül tudják csak, írja a bíróság sajtóközleménye.

A betegek jogáról szóló francia törvény alapján a Lambertet kezelő orvos 2014. január 11-én úgy döntött, hogy két nap múlva befejezi a beteg kezelését és hagyja őt meghalni.

A család azonnal bírósághoz fordult, kérve a döntés végrehajtásának elhalasztását és Lambert átszállítását egy másik kórházba, ahol jobban el tudják látni a kezelését. A bíróság ideiglenes intézkedésként megtiltotta a kezelés abbahagyását, de elutasított azt a kérést, hogy átszállítsák a beteget. Egy orvoscsoport szakértői véleményének meghallgatása után a döntést a legfelsőbb bíróság is helyben hagyta.

A család a strasbourgi bíróság előtt

  • az élethez való jogra,
  • kínzás és embertelen,
  • megalázó bánásmód tilalmára,
  • magán és családi élet tiszteletben tartásához való jogra
  • és a tisztességes eljáráshoz való jogra hivatkozott.

Az élethez való jog körében a család a francia törvények egyértelműtlenségére is hivatkozott. A család szerint Lambert táplálásának abbahagyása kínzással felérő szenvedést okozna a férfinek. Ráadásul az, hogy 2012 óta nem végeznek fizikoterápiát és a többi rehabilitációs tevékenységet is abbahagyta a kórház embertelen és megalázó bánásmód. A tisztességes eljáráshoz való jog a család szerint ott sérült, hogy a kirendelt orvosszakértők nem voltak pártatlanok.

Az ügy különlegességére tekintettel a strasbourgi bíróság nagyon gyorsan járt el: a kérelmet 2014. június 23-án adták be, és 24-én már kommunikálták is az ügyet a francia kormánnyal.

A bíróság hagyományosan ellenzi az eutanáziát: a Pretty kontra Egyesült Királyság ügyben egy halálos beteg nő kérte, hogy a férje segíthessen neki meghalni, mert betegsége miatt egyedül még erre sem képes. Az angol jog szerint

az öngyilkosság maga nem bűn, de az öngyilkosságban való közreműködés már az, ezért a férj büntetőjogi követkemzényekkel nézne szembe, ha teljesítené felesége kérését.

A bíróság megállapította, hogy az Egyezmény második cikke (az élethez való jog) nem értelmezhető akként, hogy az a halálhoz való jogot is biztosítaná, ezért elutasította a nő kérését.

Reméljük, érdekesnek találtátok írásunkat. Várunk benneteket holnap is!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek: innen, innen és innen