Dönthet-e az állam az anya helyett a szülés helyszínéről? Mit jelent a magzatvédelem? Megszegheti-e a közlekedési szabályokat a taxisofőr, ha szülő nőt szállít? Szülés esetén „ki lehet-e ugrasztani” az orvost bármikor az ágyból? Csak szakorvos jelenlétében történhet a szülés? Továbbra is az egészségügy témáján belül maradva ezekre, és hasonló jellegű kérdésekre kerestük a választ Tóth Judittal, a Szegedi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékének vezetőjével, aki teljesen új megvilágításba helyezte a témát. Mi szeretjük meghallgatni a nem mindennapi álláspontokat. Van véleményed erről a kérdésről? Itt a helyed!

Mik az otthonszülés szabályozásának főbb problémái az alkotmányjogász szemüvegén keresztül?

Az otthonszülés kapcsán jogi oldalról szemlélve több problémás pontot is találhatunk. Az egyik legfontosabb, hogy van-e joga az államnak beavatkoznia a kérdésbe életvédelmi kötelezettségére hivatkozva. Az állam feladata ugyan a születőben lévő élet és a magzatok életének védelme, de vajon átveheti-e a születendő gyermek családja és a szülei helyett ezt a feladatot?

A következő problémapont a szülés medikalizálttá tétele, mely annyit jelent:

kórházi eseménnyé tettük a szülést, holott ez nem baleset vagy betegség, hanem az élet egyik nagy misztériuma.

Ugyan próbálnak már baba-mama környezeteket kialakítani a kórházakon belül, engedélyezett az „apás szülés”, s ez mindenképpen pozitív, de alapjogi szempontból nem kielégítő. Már az egészségügy is érzi, hogy a medikalizált keretek nem megfelelőek, de nincs ma Magyarországon szülőotthon, nincs olyan alternatív hely, amik közül legalább választhatna a szülő nő.

A medikalizált szülésnél maradva, az egészségügyről szóló törvény értelmében a szülő nő is „betegnek” minősül, mert igénybe veszi az egészségügyi ellátást. A törvény alapján azonban a beteget megilleti az ellátás visszautasításához való jog. Ezáltal pedig megilleti akkor az édesanyát is, így a törvény értelmében mondhatná azt, hogy ő otthon kíván szülni.

A legfontosabb problémának azt tartom, hogy nem tesznek különbséget a szülés mint természetes folyamat és a betegellátás között. Eleve úgy tekintik, hogy a szülés quasi egy egészségügyi kockázat, még akkor is, ha erre egyébként speciális jelek és információk nincsenek.

Mindezen túlmenően az otthonszülés nem lehet egy újabb társadalmi egyenlőtlenségnek a forrása, hiszen ilyen alapon csak azoknak az embereknek nyílik lehetősége Magyarországon otthon szülni, akik kórház közelében laknak. Ez olyan egyenlőtlenség az emberek számára, melyet nem tartok elfogadhatónak.

Alkotmányjogi dilemma továbbá a szabályozás alacsony szintje is. Az otthonszülésről ugyanis egy kormányrendelet szól. Magyarországon azonban alapjogot csak törvényben lehet korlátozni, és ezt még a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium állásfoglalása is kiemeli.

A magyar orvos szakma hogyan látja az otthonszülés kérdését? Önnek mi a véleménye ehhez kapcsolódóan? Összehasonlítható-e a magyar szabályozás más országokéval?

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium álláspontja rendkívül defenzív és az említett egészségügyi rezsimbe szeretné belenyomni a nőket. Arról, hogy alternatívát kínálnának, nem láttam kidolgozott álláspontot. Ezáltal tehát igazi vita szerintem nincsen. Országok között van vita, de itt országon belül, azt gondolom, hogy nincs. Ebben sajnos nyilván az is benne van, hogy ők szakmailag számos kockázatot látnak.

Ezzel természetesen még nem lenne probléma, azzal azonban igen, hogy erre hivatkozással átveszik az irányítást a szülő nő helyett. Amennyiben a Szakmai Kollégium azt mondja, hogy nem lehet elengedni a szülő anyukák kezét, és maradjunk ennél az orvosi vonalnál, akkor ezt nagyon világosan, szakmai érvekkel (nemcsak orvosi, hanem társadalomtudományi tényekkel is) kéne alátámasztania. Hiszen valószínűleg itt életmódbeli problémák is vannak. Már az első gyerekre vállalkozásnál legalább tíz évvel kitolódott az életkor: a huszonéves kor helyett harmincéves kor fölötti már a statisztikák szerint, illetve egyéb tényezők is befolyásolják az anyák genetikai állományát és egészségi állapotát, mint például az alkohol, a dohányzás. Egy kicsit elkanyarodva a téma egy másik vetületéhez: Magyarországon kiugróan magas az alacsony súllyal született csecsemőknek az aránya, és rendkívül sok a császármetszés útján született gyermek. Tehát ennek valami olyan mélyen fekvő oka van, amit egy ilyen szakmai kollégiumnak meg kellene vitatnia, és ezzel érvelni alapjogvédelmi kérdésekben.

Nem lenne probléma, ha a szakmai kollégium azt mondaná példának okáért, hogy „azért ragaszkodunk a medikalizációhoz, mert a szülő nők életkora följebb csúszott”. A probléma az, hogy az ehhez hasonló körülmények nem jelennek meg az érvelésben.

A kormányrendeletben megjelenik továbbá, hogy: „az ellátás csak olyan helyszínen történhet, ahonnan az ellátást igénybe vevő nő és az újszülött húsz percen belül a háttérkórházba szállítható”. Ezt nem tudom, mire alapozzák, ennek a húsz percnek ugyanis – ha jól tudom, orvos-szakmai alapja nincsen. Tudniillik, az életmentő beavatkozásnál már túl hosszú a húsz perc, ha pedig egyéb más helyzet van, akkor pedig rövid. Tehát vitatható, hogy megfelelő lenne. Ez egy kitalált szám. Ebből ered tehát a korábban említett egyenlőtlenség, diszkriminatív jelleg.

Azt gondolom, ezért nem vethető össze a szabályozás a többi országéval. Mert itt olyan belső ellentmondások vannak, hogy nem modellek között vitatkozunk, hanem azon, hogy a saját modellünk nem koherens.

A Szakmai Kollégium álláspontja szerint azáltal, hogy a nő kórházon kívül kíván szülni, veszélyezteti a születendő gyermek életét és egészségét. Éppen ezért fontos az, hogy olyan kontrollált orvosi környezetben jöjjön világra a gyermek, ahol az esetleges sürgős életmentő beavatkozás haladéktalanul elvégezhető.

A kórházban történő szülés valóban az életvédelmi kötelezettsége szempontjából fontos az állam számára. Azonban nem gondolhatjuk azt, hogy az állam helyett az anya kevésbé lenne felelős. Ha az állam úgy gondolja, hogy a szülésnek mindenképpen kórházban kell zajlania, máshol nem történhet meg, ezáltal azt is mondja, hogy az anyák nem elég gondosak, és az államnak kell átvállalnia a felelősséget helyettük.

Ha megadjuk a szülőknek a választás lehetőségét, ezzel egyúttal azt mondjuk, hogy az emberek felelősek önmagukért és a gyermekükért, amint azt kifejezetten kiemeli az Alaptörvény O) cikke. Persze ehhez a felelős döntéshez megfelelő előzetes tájékoztatást kell nekik adni. Ezáltal tesz az állam eleget életvédelmi intézményes kötelezettségének.

A terhesgondozás során nem tájékoztatják minden lehetséges kockázatról az anyukát a számára szükséges szinten, mert erre nincs ember, nincs idő. Nem mondják el, hogy „most ez fog történni, ha ennek a tesztnek ez lesz az eredménye, Ön ilyen kockázatokkal számoljon”. Legfeljebb arra hívják föl a figyelmét az orvosi ellenőrzéskor, hogy nem lesz egészséges a várható gyermek, s kívánja-e megtartani, vagy sem. Tehát egy abortuszkérdéssé csupaszítják a tájékozott beleegyezést.

Itt az a probléma, hogy a magzat nem önálló személy, ezért az anya szülési intimitásához (vagyis a magánéletéhez, családi életéhez) való ilyen fokú korlátozás aránytalan. Az állam úgy hivatkozhat a magzatvédelemre, hogy életre segítse a magzatot, mégpedig ahhoz segítse hozzá, hogy egészségesen szülessen meg. Ez az állam kötelessége, de ez nem elegendő érv önmagában, minden egyediesítés nélkül, hogy ilyen súlyos korlátozást vezessen be az anyákra nézve.

Mindezekre tekintettel alapjogi szempontokat mérlegelve szükséges-e megadni a szülő nőnek az otthonszülés lehetőségét? Őt illeti a döntés joga (önrendelkezési joga keretében) arról, hogy gyermekét hol hozza világra, annak fényében, hogy egy esetleges életmentő beavatkozás nem végezhető el otthon?

Alapjogi szempontból szükséges-e megadni a szülő nőnek az otthonszülés lehetőségét? Én nem is lehetőségnek, hanem inkább jognak nevezném. Azt gondolom, hogy az otthonszülés jogát azért nem lehet elvitatni, mert ez az emberi autonómiából és az önrendelkezésből fakad. Ugyan tudjuk, hogy a magzat egy külön személlyé fog válni, amint életre kel és megszületik, tekintettel azonban arra, hogy az alkotmányjog még nem tekinti őt személynek, s ő az anya testén belül van, annak mintegy alárendelve, én azt gondolom, az anyától nem lehet elvitatni ezt a választási jogot és felelősséget, hiszen szabadon rendelkezik a saját teste fölött, melyben benne foglaltatik a gyermek. Nem vitatható továbbá az sem, hogy ő mindent meg fog tenni a saját magzatáért. Az 1992-es magzatvédelmi törvény is kimondja, hogy a „magzati élet védelme a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg, ugyanakkor a magzat egészséges fejlődését biztosító feltételek megteremtése elsődlegesen a szülők felelőssége”.

Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy minden orvosi szabály arról szól, hogy először az anya életét kell megmenteni. Én nem tudok olyan orvosi protokollról, mely azt mondja, hogy a gyermek élete elsőbbséget élvez az anyáéval szemben. Mindenütt cél az anya szülőképességének és egészségének a megőrzése.

Az életvédelmi kötelezettség keretében azonban– ennek alapján életre hívható lenne egy olyan szabályozás is, mely azt mondja: „rendben, döntse el ő, hogy hol kíván szülni, de akkor mi fölülvizsgáljuk azt, hogy ő képes-e ezt eldönteni”.

Igen, ez a tájékozott beleegyezés. Az egész egészségügyi rendszer is erre épül, hogy a beteg tudja a legjobban, hogy neki mi a jó, akkor, ha ezt megfelelően elmagyarázzák neki. Tehát annak lehet létjogosultsága, ha egy mentálisan ép illetőnek azt mondják, hogy: „Anyuka, Ön rajta van azon a tizes listán, ami a legnagyobb kockázatot hordozza, mert cukorbeteg/idős/már volt szülési eseménye és ott már voltak problémák. Így ennek figyelembe vételével hozza meg a döntést!”, esetleg hosszabb beszélgetéssel, tájékoztatással lehet őt „terelgetni”, de ez semmiképp sem jelentheti azt, hogy az állam ráerőlteti az akaratát. Természetesen a cselekvőképtelenek, a korlátozottan cselekvőképesek esetében az önrendelkezési jogot nyilván nem ugyanazzal a mércével mérjük, de egyéb esetben meg kell hagyni nekik az önálló döntés jogát. Ha pedig azt mondják, hogy „Ön ezt választotta, bár nagy a kockázat”, akkor segíteni kell neki, és nem lehet kényszerrel bevinni a kórházba, hiszen ő a felelős a magzatért, és mint említettem, ez nem vonható el tőle. Akkor viszont meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy valóban olyan közel legyen a kórház, vagy legyen szülőház, szülőotthon, otthonszülés intézményesen.

Miért nincs például a kórházaknak olyan részlege, amit nem úgy hívnak, hogy kórház/nőgyógyászati osztály, hanem például úgy, hogy szülőotthon, vagy babaszoba? Ez fizikailag közel lenne, mégis teljesen más lenne, mint az állam által a nőre rákényszerített kórházi szülés az egészségügyi törvény szerinti orvos-beteg rendelkezésekkel. Továbbá a saját otthona lehet egy opció, de a szülést nem lehet attól függővé tenni, hogy legyen kórház elérhető távolságban. Tehát valami olyan megoldást kell keresni, amely jobban szolgálja az állampolgári egyenjogúságot.

Amerikában – úgy tudjuk – úgy vannak ezek kialakítva, hogy van egy otthonos szoba/lakásrész, ahol az „otthonszülés” zajlik, s ha bármiféle komplikáció lép fel, egyenesen a műtőbe tudják szállítani a szülő nőt, hiszen a műtő szinte a szobából nyílik.

Igen, igen. Csak nyilván akkor ezt is finanszíroznia kell az ellátónak, mert ez a másik dolog, ami problémát okoz. Ez egy újabb alkotmányjogi probléma:

diszkriminatív a polgárok számára, hogy fizetik az egészségbiztosítást, mégsincs döntési jogosultságuk úgy, hogy az állam ugyanúgy támogassa őket a döntésükben.

Nem mondják azt, hogy „anyuka, tessék választani: Ön kevesebbet szeretne fizetni, mert azt választotta, hogy otthon szül (és reméljük, hogy minden rendben lesz), vagy azt választja, hogy a hagyományos módon, kórházban szül, és akkor fizeti az emelt szintűt.” Nincs választásuk.

Viszont azzal, hogy nem fedezi a nem-hagyományosan szülést a társadalombiztosítás, csak újabb egyenlőtlenséget hoz létre, hiszen nyilvánvaló, hogy csak azok fogják tudni megteremteni az otthonszülés kormányrendeleti feltételeit, akik megengedhetik ezt maguknak.

Érdemes lehet-e otthonszülés kapcsán más szakembereknek a segítségét is meghallgatni a szülész-nőgyógyászokén kívül?

Azt gondolom, igen. Például pszichológus, gyermekvédelem, védőnő (Magyarországon a védőnők fantasztikusan alapos képzést kapnak, lényegében három-négy szakmát egyesítenek magukban).

Lehet-e hivatkozni az otthonszülés kapcsán arra, hogy ez hozzájárul a szülő nő személyisége szabad kibontakoztatásához?

Igen, ez összefügg az első kérdéssel. A választás jogán van a hangsúly, ez pedig az emberi autonómiából, önrendelkezésből, emberi méltóságból vezethető le.

Van, akit már az is riaszt, hogy egy egészségügyi rezsimben ő egy „kód” lesz, statisztikai adatként kerül be a rendszerbe, nem pedig úgy, mint egy egyén, akinek ez az egyik legfontosabb esemény az életében. Tehát ezért is lenne indokolt komolyan venni ezt a jogot.

A múltban a nők természetes környezetben, dúla, bába segítségével szültek, akik lelkileg is támogatták a szülő nőt. Ehhez hasonló szülési környezetre lenne igény ma is. Sok társadalomban ma is van vagy szülőotthon, vagy olyan méltó környezet, mely világossá teszi azt az örökséget, hogy a szülés az életnek egy fontos szakasza, de nem egy betegség.

Nem mondhatjuk azt, hogy: „Jaj, vannak egyesek, akik nyafognak… Miért nem jó nekik a kórházi környezet és az epidurálás…”

A különböző természeti népek azért találták ki például a szülőszéket, mert a gravitáció is segíti az anyukát. A fekvő helyzetben szülés pedig élettanilag a legkevésbé támogatható megoldás, ennek mellőzésével például a gátmetszések száma is jelentősen csökkenthető lenne. A vízben/sétálva/szülőszéken/állva történő szülés és a hasonló megoldások egyszerűen megfigyelései annak, hogy hogyan könnyebb a folyamat. Ehhez pedig joguk van a mai nőknek is. Sajnos pont az élet két végpontjának: a születésnek és a halálnak a szabályozása nehéz. Hiszen, ha az élet végpontjának kérdését nézzük: a hospice szolgálatot választhatom, ugye? Akkor egy szintén nagy horderejű kérdésnél, a szülésnél miért nincs intézményesen választási lehetőségem?

De, ha azt mondja például egy orvos-szakmai kollégium, hogy ma már megváltoztak annyiban antropológiailag a nők, hogy sokkal keskenyebb a csípőjük, ezért nem tudnak már úgy szülni, mint ahogyan nagyanyáink szültek, akkor ezt indokolja meg és támassza alá kutatási adatokkal. Mi, jogászok, nyilván nem lehetünk okosabbak, mint a szakemberek, de én ezt a vitát, ezt az adatokkal alátámasztott vitát nem látom a szabályozás előkészítésekor.

Továbbá, sajnos úgy tűnik, hogy a tervezett (programmált) szülés válik divattá, mert az orvos megy szabadságra, továbbképzésre, lejár a munkaideje, stb. Szülészeten dolgozó főnővér mesélte például, hogy bizony az orvos az órájára nézett, és azt mondta, hogy neki lejár a munkaideje bizonyos idő után, tehát akkor intézzük el addig, és megindították a szülést. Ez pedig egy trauma a szülő nőnek, főleg, ha először szülő anyuka. Ő készült erre az eseményre, és nem így lett fölkészítve, tehát ez számára nem elfogadható.

Az orvos pedig úgy gondolja, hogy ő van abban a helyzetben, hogy ő diktálja a lépéseket. Ez pontosan a medikalizáció. De, ha én egyénként képes vagyok a választásra, akkor én ugyanolyan fontos szereplő vagyok, sőt a „megrendelő”, a partner. Egészen más a helyzetem, mintha kiszolgáltatott betegként szülök. Ezért gondolom, hogy az autonómiához komoly köze van.

Hivatkozhat az állam a rendeleti szintű szabályozást illetően arra, hogy a Ternovszky kontra Magyarország ügyben hozott döntésében az EJEB kifejezetten arra utasította Magyarországot, hogyrendeletben szabályozza a kérdést, vagy inkább úgy értelmezhető ez, hogy arra kötelezte Magyarországot, hogy szabályozza a kérdést, de ne kerüljön összeütközésbe saját Alaptörvényével?

Természetesen nem hivatkozhat. Gyakorlatilag arra utasította, hogy ne legyen szabályozatlan, mert nehéz elmarasztalni akár etikailag is egy orvost vagy egy egészségügyi személyzetet azért, mert ő egy szabályozatlan tevékenységben vesz részt.

Ha logikusan kívánjuk végiggondolni: az állam az egészséges szülő nőket is az egészségügyi rezsimbe tartozónak tekinti. Akkor viszont az egészségügyi rezsimről szóló szabályokban kell rendelkezni az otthonszülésről is, azaz az egészségügyi törvényben. Ugyanakkor a terhes gondozásról van külön részletes kormányrendelet, a védőnőkek is számos feladatot adva.

Ha pedig azt mondjuk, hogy a várandósság és a szülés nem betegség, hanem az életnek egy fontos állomása, s minden ember autonóm, akkor önrendelkezése alapján, kellő felvilágosítás mellett dönthessen a saját sorsáról és a magzatéról is. Ennek megvalósításához pedig segítséget ad a biztosító, az állam, az önkormányzat.

Abban van a gond, hogy a választás joga helyett van egy kissé elutált alternatíva, amelyet nem építettek ki egészében, mivel utálják: az egészségbiztosítónak pénzbe kerülne, eltér az évtizedes hagyományoktól, orvosilag nem prognosztizálható, nincs belőle paraszolvencia, a szegényeknek elérhetetlen, sokat kell foglalkozni a szülő nővel. Ezért „féloldalas” megoldás született.

Ön szerint mit jelent a magzatvédelem, és mit tesz az állam ennek érdekében?

A magzatvédelem körében az állam felelőssége, hogy minden magzat, egyenlő eséllyel, egészségesen születhessen meg, valamint, hogy ott és akkor szülessen meg az, akit várnak, ahol és amikor az számára legjobb: úgy, akkor, és olyan módon, hogy szeretetteljes közegbe érkezzen és nevelkedjen.

Úgy tesz a rendeletalkotó, mintha, az egész életnek előre tervezhetőségét kívánná védeni. A modern életben azt szeretnénk elérni, hogy minden a mi kontrollunk alatt működjön, az életünket tudjuk vezérelni. Ez fölmerül az abortuszkérdésnél, egy tervezett műtétnél, a meddővé tételnél is.

Vannak természeti törvények, vagy a hívők számára az isteni akarat, ami a modernitással nem tud összeférni.

Úgy tesz ez a rendelet, mintha csak kétféle szülési minta lenne: az anyuka bemegy időben a kórházba, vagy időben nyilatkozik a terhessége alatt, és otthon mindent előkészít, ahol szülész segítségével szül.

Márpedig meg lehet kérdezni taxisofőröket, hogy hányan szültek már taxiban, vagy mentősöket, hogy hányan szültek kukoricaföldön, otthon, tanyán, stb. Ma senki nem akad fönn rajta, ez teljesen szabályozatlanul folyik.

Ha az állam a magzatoknak egyenlő védelmet kívánna adni, akkor gondolnia kéne erre a nem szabályozható és változékony esetkörre is, hogy eltervezte az érintett valahogyan, de az élet azt hozta, hogy a szülés megindult spontán (vagy valamilyen hatásra). Ilyen esetekben miért nem mondja azt a jogalkotó, hogy például a taxisofőr megsértheti a közlekedési szabályokat, hiszen szülő nőt visz? Vagy, hogy amennyiben semmilyen segítséget nem kap valaki, akkor leállíthat egy autót, és azt mondhatja, hogy azonnal vigyen, mert már folyik a magzatvíz? Vagy, hogy az orvost bármikor „ki lehet ugrasztani az ágyból”, vagy nem számít a körzeti hovatartozás, bárhova bemehet az anyuka, ha az a kórház esik közelebb az otthonához. Akkor miért nincsenek ilyen szabályok?

Az állam magzatvédelem címén napjainkban két dolgot tesz:

1. bevezette az ingyenes terhesgondozást
2. és szabályozza a formális tanácsadással induló abortuszt.

Lényegében erről szól a magzatvédelmi törvény. A pro life mozgalom nehezményezi például azt, hogy

az abortuszt kérőnek a tájékoztatása és nyilatkoztatása során nincs egy olyan intimebb környezet, ahol nem „darabként” kezelik az illetőt, hanem egy kicsit elbeszélgetnek vele, de nem úgy, hogy rábeszélik valamilyen döntésre, hanem részletesen tájékoztatják.

Nem adnak továbbá anonim módon tájékoztatást sem. Úgy, hogy meg kell adnom az adataimat, már nem lehet igazából intim és valóban semleges álláspontú tájékoztatást várni, mert kiszolgáltatott helyzetben van az illető.

Akármilyen állásponton is van az állam: pro life vagy pro choice, nem tesz koherens módon eleget a magzatok védelmének érdekében, illetve nem úgy tesz az ügy érdekében, ahogyan kellene.

Ön szerint ahhoz, hogy mindezek teljesüljenek, milyen szinten, milyen feltételekkel kellene megalkotni a szabályozást?

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a magzatok védelme törvényi kérdés. Az élethez és emberi méltósághoz való jog, vagy akár az önrendelkezés miatt ezt törvényben kell szabályozni, hiszen alapjog-korlátozásról van szó. Ezért mivel az otthonszülés kérdése is a magzatot érinti, a jogalkotónak ki kell egészíteni a magzatvédelmi törvényt vagy az egészségügyi törvényt egy, az otthonszülésről szóló résszel. Minden hasonló kérdés törvényben szerepel. Az ellátás visszautasítása is az egészségügyi törvényben szerepel, és csak az eljárási kérdések vannak kormányrendeletben, a technikai részek.

Tehát megint visszajutunk oda, hogy az emberi autonómia mégiscsak védendő, és ezek szerint még rendeletben sem lehet ilyesmiket kimondani. Ha az egészségügyi törvénybe illesztik bele, akkor medikalizálják, ha önálló, vagy esetleg a magzati élet védelméről szóló törvénybe, akkor viszont nem.

Láthatjuk, hogy a mai kormányrendelet félmegoldás, és egy kitalált szituációban nyilatkoztatja az anyát a választásáról, vagy éppen megtiltja neki a választást. Mivel az élet és a szülés sem prognosztizálható pontosan, biztos, hogy van a szüléseknek valahány százaléka, ami teljesen másképp folyik le, mint ahogyan eltervezték. Repülőgépen is szültek már, hajtottak végre kényszerleszállást is miatta a Ferihegyen.

Ha ez a szabályozás az államnak fontos, akkor

• törvényben,
• választási lehetőséget biztosítva,
• és rugalmas lehetőségekkel,
• átgondolva,
• nagyon részletes garanciákat adva a tájékoztatásról (többet, mint amit az egészségügyi törvény leír),
• és ehhez eszközöket is adva kellene megalkotni,

mert ma ez sajnos nem fér bele a terhesgondozásba. Igaz, ehhez alapos szabályozási hatásvizsgálat kellene, ami mára inkább elvetélt a jogalkotás szülési folyamatában.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen.