/avagy fél-szakmai elmélkedések Valentin nap alkalmából/

Nemrégiben egy ügyvédi kamarai előadáson meglepve hallottuk, hogy a gyakorlat alapján házastársak is köthetnek, kötnek egymás között tartási szerződést, mi több, ezt később fel is bonthatják arra való hivatkozással, hogy a tartás teljesítése túlontúl terhes; a teljesítés nem elvárható. Házasként be kell vallanunk, szíven ütött minket ez a hír. Hát nem azt ígértük, hogy jóban-rosszban; holtomiglan-holtodiglan? Hogy is volt ez azon a szép napon?

A polgári esküvőn elhangzó szöveg kötelező elemei szűkre szabottak, amennyiben eltekintünk az anyakönyvvezető díszítő lehetőségeitől. A különféle egyházi felekezetek szertartásai már jóval részletesebbek. Míg előbbi esetben csupán nyilatkoznak a házasságkötés tényét illetően, utóbbi esetben az ifjú pár ilyenféle kijelentéseket tesz, hogy „tisztelem és szeretem, míg a halál el nem választ”, továbbá, hogy „őt el nem hagyom, holtomiglan-holtáiglan semmiféle bajában”, stb. Bizony, úgy tűnhet, hogy ezek a párok a polgári házasságkötési ceremónián elhangzottaknál jóval többet vállalnak.

De nem hasonlóra bólintanak-e rá mégis a felek az állami ceremónián elhangzó rövid kis „igen”-nel?
 

Azt kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a házasságkötéssel tett ígéret jelen jogrendszerünkben sokkal szegényesebben van kifejtve, mint az ezt esetlegesen kísérő egyházi szertartásokban. Ez talán nem is gond, hisz nem jó, ha a jog olyat próbál szabályozni, amihez nem megfelelő az eszközrendszere. Mit lehet azonban mégis témánkhoz illően kiragadni jogrendszerünk házastársakkal szembe állított követelményeiből?

A Ptk. házasságkötésről szóló címének felütése rögtön elgondolkodtathat bennünket. A házasságkötés szigorú alaki kellékek betartása mellett megtett nyilatkozat, amely feltételhez vagy határidőhöz nem köthető. Feltételhez? Mint pl. a felek anyagi körülményeinek, rászorultságának bizonyos szintje?

A Ptk. tartja a felfüggesztő és bontó feltételek, valamint az időhatározás korábbi rendszerét. Ezek a plusz „elvárások” a szerződés időbeli hatályához kapcsolódnak. Azaz, ha mégis lehetne feltételt tűzni a házasságkötési nyilatkozathoz, fenti példánkat továbbgondolva a „Kijelenti-e Ön, XY, hogy az itt jelenlévő VZ-vel házasságot köt?” kérdésre adott válasz valahogy így hangozhatna: „Igen, amint/ameddig VZ a körülményeimnek és szükségleteimnek megfelelő ellátásomat, illetve gondozásomat biztosítja ”. Polgári törvénykönyvünk azonban explicit kimondja, hogy a házasságkötési nyilatkozathoz feltétel nem köthető. Mennyire támogatja a jóhiszemű jogalkalmazást az, ha lehetővé tesszük a törvény szellemének megkerülését és a törvény betűjének látszólag megfelelve ugyan, egy másik jogintézmény kiterjesztésével engedünk kvázi rejtett feltételt beszivárogni a házasságkötésbe? Nem ez történik azáltal, hogy házastársak is köthetnek tartási szerződést? Hisz ebben az esetben kötelmi alapon vállalnak egy szolgáltatást, amit korábban, a házasságkötéskor már magukra vettek.

Hallhatunk olyan véleményeket, hogy aki fiatalon házasodik, az még naiv, nem is tudja igazán, hogy mire mond igent. Ezt talán valóban nem látják, látjuk pontosan, de annak mindenképpen tudatában lehetünk, hogy ez az „igen”, egy pontosan meg nem határozott tartalmú „igen”. Vagy könnyebb lesz, mint hittem, vagy nehezebb. Mondhatni, egy „szerencseelemes igen”. Az ifjú pár az házasságkötéssel olyan kötelezettségeket vállal magára, amit előre, egzakt módon egyikük sem tudhat. Nem csak azt nem, hogy mit kell majd a másik felé teljesíteniük, de még azt sem igazán, hogy bizonyos helyzetekben mit fognak elvárni a másiktól kvázi „ellenszolgáltatásként”. Ilyen bizonytalan tartalommal a kötelmi jog területén ki is nevetnék az embert; még az amúgy oly rugalmas vállalkozási szerződéshez is több konkrétum kellene.

Mit ígérünk tehát biztosan a Ptk. szerint azzal a bizonyos „igen”-nel?

A házasság egyik fő elemeként az együttműködési és támogatási kötelezettséget. Próbáljuk most csak azt nézni, amit a házastársak személyi viszonyairól szóló általános rendelkezések előírnak: „A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak; kötelesek közös céljaik érdekében együttműködni és egymást támogatni”. Hagyjuk ki csak egy gondolatkísérlet erejéig az erkölcsi alapot, kötelezettséget, bármennyire elválaszthatatlan is véleményünk szerint a házasság témakörétől. Egy átlagos, józan gondolkodású ember, aki csak jó állampolgárként be szeretné tartani a törvényt, kihagyhatja-e a fenti kötelezettség olvasása során a tartás szükségességét a gondolataiból?

Megteheti-e, hogy nem gondol leendő házastársa „lakhatásának biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásárára, gondozására, betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő eltemettetésére”?

Nem furcsa, hogy a tartásra kötelezett Ptk.-ból ide idézett kötelességeit ilyen könnyen ide illesztethetjük? Mit is fejez ki, mit is pótol akkor a házastársak között köthető tartási szerződés? Hiszen valamennyi elemét a házastársak egybekelésükkor már vállalták.

A házasságkötésen túl a tartási szerződésnek is sajátja egy néha talán „gyomorszorító” bizonytalanság, ami az ún. szerencseelemben érhető tetten. A tartásra kötelezett a szerződéskötés pillanatában nem tudja pontosan, hogy milyen súlyú terheket is vállal az ellenszolgáltatásért cserébe; hogy ezek mennyire állnak majd végül egymással arányban; leegyszerűsítve: ki jár jobban? Félelmei esetére az adhat számára fogódzót, hogy teljesítenie csak a kötelmi viszonyokban szokásos elvárhatóság határáig kell. Ezen túl, ha szükséges, lehetőség van a szerződés módosítására is.

Meggyőződéssel valljuk, hogy a házasságban nincs ilyen!

A kötelezettek – a boldog pár – éppen azt vállalják, hogy egymás irányában túllépnek az általában elvárható magatartás mércéjén; nem csak a jó szerencsében tartanak ki, de a balsorsban is. Így végső soron előre vállalják azt, amit nem tudhatnak.

Ha máshonnan nézzük, a felek végső soron ugyanazt vállalják: egyfajta „hitelkeretet”, amit a másik fél igénye, egyénisége és a körülmények szerint hívhat le. Ennek részletei azonban kiszámíthatatlanok, bizonytalanok; lehetetlen őket előre látni. Kötelmi jogi alaptétel, hogy ha egy szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul, semmis. Tekinthető-e tehát ilyenformán szerződésnek a házasság? Véleményünk szerint nem! Nem szerződéses, de dominánsan még csak nem is kötelmi jogi alapon álló, hanem családjogi jogviszony ez, speciális alapelvekkel, a Ptk. általános generálklauzuláinak keretében.

Így az erkölcstől függetlenül, ebből is fakad az az általános mércén túlmutató, önként vállalt tartási kötelezettség, ami az erre irányuló külön szerződést értelmetlenné – ha nem egyenesen érvénytelenné – teszi. Szomorú, s véleményünk szerint a törvény szellemével is ellentétes, ha egy magát házastársnak tekintő fél, házaspárja gondozását csak tartási szerződés alapján kívánja vállalni.

S vajon nem a törvény kijátszása-e továbbá, ha a házaspár egyik tagja a tulajdonában álló lakást tartási szerződés keretében ruházza át házastársára?

Egy ilyen szerződésben ugyanis új szolgáltatásról és ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk, hiszen a tartást szerződésben vállaló fél semmilyen, a felek közti korábbi jogviszonyon túli kötelezettséget nem vállal.

A házasságban a „szerződésszegés” nem indok sem a másik fél „szerződésszegésére”, sem az erre megléphető kötelmi reakcióra. Úgy is gondolhatnánk erre, mintha két, egymástól független egyoldalú jognyilatkozatot tettek volna anno a felek. (Természetesen nem kívánjuk elvitatni a házasság kölcsönösségi jellegét, egyedül házasnak lenni lehetetlen, értelmetlen.) Véleményünk szerint, bizonyos szempontból helytálló az egymástól független nyilatkozatok gondolata, hisz nem amiatt nyilvánítja ki az egyik fél a házasságkötési szándékát, mert ezt a másik is vállalta és a jövőbeni tehermegosztás arányosnak, biztosnak és jó befektetésnek tűnik, hanem egyszerűen szabadon, önállóan, saját akaratból.

Ez, a házasságkötéskor szabadon, ingyenesen vállalt kötelezettségek között szereplő tartás teszi értelmetlenné a külön, kötelmi alapú tartási szerződés házastársak közötti megkötését. Hiszen a felek nem kecsegtető anyagiaktól vezérelve vállalják a másik felé ezt a szolgáltatást – a házasságkötés nem lehet feltételhez kötött –, hanem ingyenesen.

Végső soron szerelemből.

dr. Zlinszky Péter és dr. Zlinszky Fanni

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon!

Képek: innen, innen és innen.