A büntetőjogi hét keretében írtunk már nektek halálbüntetésről és egy szexuális partnerség áldozatairól. Ma megmutatjuk nektek, milyen az élet a rács túloldalán, azaz hogyan is néz ki a börtönélet, mit élnek át az elítéltek. NE ítélj úgy, hogy nem tudod, mi zajlik bent. Adj nekik esélyt az újrakezdésre!

Amit a börtönártalmakról tudni kell...

Kezdetekben a bebörtönzés egyetlen célja az erkölcstelen viselkedés büntetése volt. Az évszázadok során ez a szemlélet jelentősen megváltozott, és a modern büntetés-végrehajtási intézményrendszer megjelenése óta a fő cél

• a megtévedt emberek környezetből való kiemelése,
• a joghátrány érvényesítése,
• az elkövetők nevelése,
• a társadalomba való visszailleszkedés elősegítése.

Hazánkban ez az intézményrendszer az 1960-as évektől létezik. Megjelenésével kialakult a büntetés-végrehajtás legalapvetőbb ellentmondása, mely a büntetés és a vele járó izoláció, valamint a fogvatartottak társadalomba való visszavezetése között feszül. A mérleg egyik oldalán a büntetés, a másik oldalán a reintegráció követelménye áll.

A modern büntetés-végrehajtási intézetek feladata az egyensúly biztosítása. A megvalósítás színtere pedig a börtön mint egyetemes intézmény. Az egyetemesség azt jelenti, hogy a börtönben az emberek ugyanazon a helyen töltik nappalaikat és éjszakáikat, a börtön kizárja azt, hogy az emberek más intézményekkel is kapcsolatot teremtsenek, izolálja őket.

A büntetés-végrehajtási intézet hétköznapi élettől idegen szabályrendszere negatívan hat a fogvatartottakra, melyet összefoglaló kifejezéssel börtönártalmaknak nevezzük.

1941-ben Zimbardo, amerikai pszichológus kísérlettel bizonyította, hogy önmagában a bebörtönzés ténye milyen hatalmas változásokat indít meg az emberek lelkében. Vizsgálatai során 24 teljesen egészséges egyetemistát választott ki és az elítéltek és a fogvatartók csoportjába osztotta őket. Az első nap után a kísérleti alanyok viselkedése megváltozott. A fogvatartók elkezdtek dominánsan viselkedni és egyre kegyetlenebb büntetéseket találtak ki. Az elítéltek eleinte lázadást szerveztek, később teljesen megtörtek és passzívvá váltak. A pszichológiai helyzet olyan megterhelő volt a fogvatartott diákoknak, hogy közülük hatnak szorongásos rohamai és idegösszeomlása lett.

A „való világban” persze nem ennyire kritikus a helyzet, de az új rendszerhez való alkalmazkodás, a nagymértékű megfosztás itt is nyomot hagy a fogvatartott személyiségén. Hogy ténylegesen mennyire sérülnek az elítéltek a rácsok mögött, és mennyiben hagy maradandó nyomot bennük a börtön, az leginkább a modern büntetés-végrehajtási intézeteken múlik. A feladat tehát adott. Nézzük, mindezt hogyan próbálja megoldani a modern büntetés-végrehajtási rendszer.

A reintegráció gyakorlatai eszközei, programjai

A reintegrációs program azoknak a tervezett és tudatosan irányított eseményeknek az összefüggő sorozata, amelyek előkészítik, illetve lehetővé teszik a fogvatartott intézeti rendbe, majd a társadalomba való beilleszkedését. A büntetés-végrehajtásban működő reintegrációs programok közé tartozik:

• az oktatás, mely kedvező hatással van az elítéltek börtön utáni életvitelére, csökken a visszaesés gyakorisága, ritkábban sértik meg a feltételes szabadulás előírásait, gyorsabban találnak szabadulásuk után munkahelyet.

• a munkáltatás: a börtönben végzett munkának nagy szerepe van az elítéltek testi és szellemi erejének fenntartásában, a szociális készségének elsajátításában, a konfliktusok, a feszültségek megelőzésében, a szakmai gyakorlottság megszerzésében és fejlesztésében.

• a művelődési, a szabadidős, a sport, a személyiség-fejlesztő és gyógyító, rehabilitációs programok: mindezek javítják az elítéltek közérzetét, és hozzájárulnak a konfliktusok és feszültségek megelőzéséhez, kezeléséhez.

• a levelezés, látogató fogadása, csomag, sajtó, könyvrendelés, a szabadulás utáni életre felkészítő programokban való részvétel lehetőségének biztosítása

• külső munkavégzés, intézeten kívüli tanulmányok folytatása, intézet ideiglenes elhagyása.

Fontos a kapcsolattartás!

A külvilággal, főleg családtagokkal, szeretteikkel való kapcsolattartás meghatározó jellegű a fogvatartottak szempontjából. Tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtás célkitűzése az elítélt társadalomba való eredményes visszailleszkedésének az elősegítése, így a siker annál nagyobb, minél szélesebb körű és intenzívebb a társadalommal való kapcsolattartás lehetősége, ugyanakkor a szabadságvesztés büntetés elviselésében, a belső biztonság megteremtésében is jelentős szerepe van. A továbbiakban annak bemutatására törekszem, hogy konkrétan hogyan is valósul meg a reintegrációs tevékenység egy általam választott büntetés-végrehajtási intézetben, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Pillantsunk be!

A reintegrációs programok bemutatásának alapját Juhász Attila egri bv. parancsnokkal készített interjúm képezi. Az említett bv. intézet kiemelt feladataként kezeli a fogvatartottak társadalmi reintegrációját. A fogvatartottak visszailleszkedését segítő programok közül csak az újszerű reintegrációs programok bemutatására szorítkozom.

A „Börtön a városért” programnak az a lényege, hogy az elítéltek

a programban való részvétellel meg tudják mutatni a helyi közösségeknek, hogy tudnak és akarnak is jó dolgokat tenni, vissza tudnak és akarnak is adni a társadalomnak, amelynek szabadulásuk után hasznos tagjaivá szeretnének válni.

Tehát a fogvatartottak elsődleges célja a jóvátétel és a bizonyítás, valamint hogy kivívják a helyi lakosság elismerését és megbecsülését.

A program szervezése 2008-ban kezdődött. Azóta az elítéltek felszámoltak illegális szemétlerakót, virágot ültettek és takarítottak Eger városában. A programok az intézet lehetőségei szerint 1-3 havi rendszerességgel kerülnek megszervezésre. A fogvatartottak a munkát egyéni felajánlás alapján ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen végzik. Problémát inkább az jelentett, hogy leszűkítsék a jelentkezők körét, hiszen egy-egy programban csak 20-25 fő vehet részt. A programmal kapcsolatos kezdeti bizonytalanságok ellenére az évek és a számtalan pozitív visszajelzés egyértelműen az egri bv.-t igazolják, hiszen a program azóta több hasonló kezdeményezésnek is mintaként szolgált, kiemelten kezelte a média, és ami talán a legfontosabb, hogy a helyi közösség is igen hasznosnak tartja a programokat és hálásak az értük tevékenykedő raboknak.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a heol.hu oldalon olvasható, a rabok ténykedését értékelő kommentárok:

• „Köszönjük a munkájukat, nem könnyű kinn dolgozni azzal a tudattal, hogy mindenki őket nézi, mert rabok”
• "Én örömmel láttam pénteken, hogy milyen lelkiismeretesen dolgoztak! Ha kikerülve a civil életbe így folytatják, biztos nem lesz probléma. Köszönet miden közreműködőnek és résztvevőnek!"

De mit gondolnak erről az elítéltek?

Juhász Attila bv. parancsnoknak köszönhetően alkalmam nyílt két elítélt nő „Börtön a városért” programmal kapcsolatos véleményét, élményeit is megismerni.

Az egyik elítélt kérdéseimre válaszolva kifejtette, hogy szereti a börtönben folyó programokat, mert érdekesek, sok tanulságot nyújtanak, sok új dolgot ismer meg és segít elviselni a negatívumokat, ráadásul a programoknak köszönhetően gyorsabban is telik az idő a börtönben. Munkája végzése során látta az embereken hogy hálásak nekik és elfogadják őket.

A másik elítélt nagyon pozitívan nyilatkozott a börtönben folyó programokról. Leírta, hogy megtiszteltetésnek veszi, hogy kiválasztották társai képviseletére a „Börtön a városért” program kapcsán, és nagyon jó dolog részt venni a város szépítésében. Neki a program abban segít, hogy kevésbé érezze magát zavartnak a civilek társaságában. Rögzítette azt is, hogy a munkájukról az Eger TV-ben bemutatott riport alapján úgy véli, hogy a város lakói nagyra becsülik a munkájukat és ennek nagyon örül,

hiszen ha a civilek is látják azt, hogy ők milyen szorgalmasan dolgoznak és képesek jót tenni, akkor szabadulásuk után nemcsak a bűnelkövetőt látják majd bennük, hanem a cselekményét megbánó, a társadalomért tenni akaró embert is.

Éppen ezért további programokban is okvetlenül részt fog venni.

Családi kapcsolatok helyreállítása – Az „esti mese program”

„A mese elrepít egy másik világba, ahol történések vannak, és színek, meg okos, erős bátor szereplők, és ez nagyon jó változás a zárkák egyhangúságához képest.” (idézet egy egri börtönből szabadult nőtől)

A családi kapcsolatok terén elsősorban a fogvatartottak és a gyermekeik közötti kapcsolatrendszer rendezésére, normalizálására törekszik az egri bv. Az intézet saját felmérése szerint ma hazánkban mintegy 18500 fogva tartott van, akikhez közel 40 ezer gyermek kapcsolódik. Ez a mintegy 40 ezer gyermek, a fogvatartás valódi elszenvedője, hiszen egy kritikus életszakaszban nem kapnak támaszt és segítséget az édesanyjuktól, édesapjuktól, ehelyett a helyi közösségek elutasítását és stigmatizációját kell megélniük.

Mindemellett azt a tényt is mérlegelni kell, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei börtönbüntetést töltöttek sokkal nagyobb arányban válnak magukat is bűnelkövetővé. Juhász Attila szerint

„ha nem segítünk a fogvatartottaknak a reintegrációban, ha nem támogatjuk őket abban, hogy megváltoztassák eddigi életvitelüket, akkor valószínűleg a börtönben lévő anyákhoz tartozó gyermekekből tölthetjük majd fel a jövő börtönét.”

A Meseterápia/Meseprogram ötletét az Angliában 2006-ban megkezdett „Storybook Dads” adta. A program Egerben 2010-ben kezdődött. A kezdetek óta karácsonyra és gyermeknapra készíthettek CD felvételeket a fogvatartottak gyermekeiknek, közeli hozzátartozóiknak egy meseterapeuta szakmai felkészítésével. A CD-n egy, az elítélt által választott és elmondott mese és néhány percnyi személyes üzenet szerepelt.

Eddig a fogvatartottaknak óriási segítséget nyújtott a kapcsolataik rendezésében, illetve a saját helyzetük feldolgozásában az „Esti mese” program. A meseterápia alapja az a felismerés, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. A terápia során a fogvatartottak a terapeuta segítségével megkeresik az adott életszituációhoz tartozó mesét, vagyis azt,

• amelyben a mese hőse ugyanazért indult el, ugyanazt szerette volna magában kibontakoztatni, mint a problémával küszködő személy, de nem akadt el útja során, hanem végig is tudta járni azt,
• vagy éppen ugyanabba a hibába esett, mint a bűnelkövető, de megtanulta a leckét.

Nem elég azonban megtalálni az adott életszituációhoz leginkább passzoló mesét, meg is kell érteni, és a változások szolgálatába is kell állítani azt.

A mesék azt állítják, hogy mindazt, ami a világban vagy bennünk rosszul működik, meg lehet változtatni. Így van ez a börtönlakók esetében is.

„Évát” három nagykorú gyermeke és több unoka is várja otthon, ezért nagyon örült annak, hogy karácsonyra mesét mondhatott nekik, és a mese végén üzenhetett a családjának. Ez a program közelebb hozta őket egymáshoz, a családja megértőbb, segítőkészebb lett vele szemben. „Krisztinának” van egy három éves kislánya, akit mostanában már gyakrabban lát – mivel „hazajárós”-, de korábban nagyon hiányzott neki, hiszen sem ő, sem a férje nem akarta a gyermeket „ilyen közegbe” hozni. Krisztinát melegséggel töltötte el, amikor a gyermekének a mese CD-t készítette, el is érzékenyült közben. Krisztina az édesapától tudja, hogy a gyermek sokszor kérte, játsszák le neki a CD-t, hogy hallhassa az édesanyja hangját.

A parancsnok véleménye

Végezetül rögzíteném Juhász Attila bv. parancsnok programhoz fűzött értékelését is. A parancsnok elmondása szerint a program sokat segített abban, hogy a szétszakított családokat közelebb hozza egymáshoz, a családtagok börtönlakó rokonukat könnyebben elfogadják, szabadulása után pedig visszafogadják, továbbá pozitívum, hogy:

• a meseprogram hatására javult a fogvatartottak hangulata,
• könnyebben oldják meg a konfliktusokat,
• kevesebb a fegyelmi vétség,
• javult továbbá a rabok olvasási és beszédkészsége, önkifejezése.

Véleményem szerint mindezek alapján megkérdőjelezhetetlen a program sikere.

Hogy van ez a nagyvilágban?

Szinte a világ minden táján találkozhatunk olyan újszerű programokkal, amelyek a bűnelkövetők társadalmi reintegrációját szolgálják. Ezen programoknak a lényege, hogy

• az elkövetőket amennyire csak lehet, védjék a börtönártalmaktól,
• kimozdítsák a napi rutinfeladatok sivárságából,
• erősítsék a családi kapcsolataikat,
• megmutassák a társadalomnak, hogy ők is tudnak és akarnak is jót cselekedni,
• és természetesen mindezek mellett hozzájáruljanak ahhoz, hogy az elítéltek a beilleszkedés szándékával térjenek vissza a társadalomba.

Cebu börtönében (Fülöp-szigetek) például a rabok híres táncosok lettek. 33 millió ember látta a Youtube-on, amint a Cebu börtön elítéltjei különböző formációkban ropták a táncot Michael Jackson Thriller c. dalára. Az alapötletet az igazgató elmondása szerint a „Remény rabjai” egyik jelenete adta, ahol a zenének óriási hatása volt a fegyencekre. A híres videó óta az 1500 rab jótékonysági show-kat is tart.

A családi börtönnek titulált spanyol Aranjuez börtönnek 36 cellája van családok számára kiképezve.

A falakon Disney karakterek, a területen játszótér található. Azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek – amíg elég kicsik ahhoz, hogy a körülmények ne tűnjenek fel nekik-, kötődni tudjanak a bebörtönzött szülőhöz is, akinek viszont az apa- vagy anyaszerep átélése segíthet jó útra térni.

A „Munka- oktatás-szabadidő” program keretében a dán elítéltek egyes csoportjai magukra főznek, ahogyan ezt a szabad életben is tennék. A fogvatartottak saját magukról gondoskodnak, ezáltal nő a felelősségtudatuk, az élelmezés megszervezése pedig kitölti napjuk egy részét.

Végezetül...

A kutatás kapcsán felkeresett bv. intézetben tett személyes látogatásom, az egri bv. parancsnok által elmondottak, és az elítéltek véleménye folytán nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a reintegráció mint célkitűzés és annak megvalósítására törekvés igen fontos feladat. Az igaz, hogy a rabok bűncselekmény elkövetése miatt kerülnek a börtönbe, tehát bűnhődniük kell, de nem szabad, hogy a bv. intézeteknek a büntetés-bűnhődés legyen a kizárólagos céljuk.

Láttam a szűk, 10-12 fős cellákat, ahol a rabok jobbára mozdulni sem tudnak, néhány kicsiny szekrény és egy asztal 3-4 székkel jelenti számukra az életteret, ahol akár hosszú évekig kell egymás társaságát „élvezniük.”

Ha a bv. intézetek nem törekednének arra, hogy a rabok a börtönévekre ne az életük megrövidítésére gondoljanak vissza, - mely a társadalom irányába dühöt- agressziót szül,- nem kapnának lehetőséget az elítéltek arra, hogy fejlődjenek, értékrendjükön változtassanak, jobb emberek lehessenek, jót tehessenek, akkor a bv. nem tenne mást, mint folyamatosan kinevelné a börtönlakók utánpótlását. A feladat pedig nem más, mint ennek a megakadályozása.

Nagy Alexandra

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen és innen.