„Az igazság vak?” – hangzik el gyakran a kérdés némely JOGszolgáltatás után. A helyzet ugyanakkor ennél jóval bonyolultabb. A jogszabályok elvont szövege ugyanis a jogegyenlőség és jogbiztonság elvének szem előtt tartásával kerül alkalmazásra. Amikor a bíró az elvont tételeket a konkrét esetekre vonatkoztatja, előfordulhat, hogy a JOGkereső közönség IGAZSÁGérzete megszólal, ami a materiálisabb töltetű igazságosság és az ettől eltérő, a bíróság által a döntésében kimondott formális igazság szembeállításával szemléltethető.

Mindennek garanciája a bírói függetlenség és pártatlanság, ami lehetővé teszi, hogy a bíró befolyásmentesen tudja megállapítani, mi az adott ügyben az élő jog. Ezt szemlélteti Justitia szobra is, a római mitológia vak istensége, akit tipikusan bekötött szemekkel ábrázolnak. Justitia az igazság istennője, aki nincs tekintettel a felek kilétére, hanem egyszerűen mérlegre teszi a tényeket, és dönt az ártatlanság, bűnösség kérdésében, illetve abban, hogy a felek közül kinek van igaza. Justitia pontosan mérlegel, egyensúlyban tartja eszközét, ami így az arányosság szimbólumának, kardja pedig a büntető igazság, illetve a kikényszerítés jelképének tekinthető.

Bírósághoz fordulni ugyanakkor költséges: ügyvédi díjak, illetékek, perköltség stb. ezért joggal merül fel, miért ezt a konfliktusmegoldást választanák az egymással vitában álló felek. A bírósági eljárás alternatíváiként egyéb vitarendezési módok is megemlíthetők: ilyen az, ha a felek közvetlen tárgyalással feloldják az összekülönbözésüket, de ilyen az is, ha felhatalmaznak egy választottbírót az ügyük eldöntésére, illetve az is, ha egy harmadik felet csak segítő, tanácsadó szándékkal vonnak be. Ez utóbbi esetkör a mediáció, ami tipikusan csaladjogi ügyekben, főként házassági bontóperekben, szerződésen alapuló és szerződésen kívüli jogvitákban, kártérítési ügyekben, illetve munkajogi viták területén lehet sikeres.

A bírósági eljárásokhoz képest kétségtelen előnye, hogy nem győztes-vesztes logika szerint működik, hanem eredménye egy közös megegyezés lehet: a felek lényegében egy szerződést kötnek, egy olyat, ami mindkettejük számára elfogadható. Nem a bíró ítél a formális igazságot kimondva egyikük javára, hanem mindkét fél elégedetten távozhat. További előnye, hogy a felek nem egy harmadik fél kezébe teszik át a döntés lehetőségét, hanem az ügyet végig a saját hatalmukban tartják, ami a konfliktus kezelésén túl szélesebbkörű megoldási lehetőségeket hordoz magában, ráadásul az egész eljárás pénztárcakímélő is egyben.

A mediáció antikvitásbeli előképe tehát semmiképpen sem a római Justitia alakjához köthető, hanem sokkal inkább görög megfelelőjéhez, Zeusz és Themis lányához, Dikéhez. Az ókori görög jogfelfogás nem ismerte még az absztrahált elvekből, elvont fogalmakból levont jogszolgáltatást. A görögöknél sokkal nagyobb jelentősége volt az „egyedi helyzet egyedi igazságosságának”, a helyzet összetettségének és véletlenszerű adottságainak, amelyre tekintettel a jogi döntés egyben erkölcsi értelemben is helyreállította a rendet. Ha úgy tetszik, a görögök a mércét alakították a megmérendő esethez, bármilyen már létező jogelv csak támpontként szolgálhatott az egyedi ügy egyedi igazságosságának megtalálásához.

„Folyamatosan nő azon területek száma, ahol a bíróság mediációra kötelezheti a feleket, vagy a perindítás kötelező feltétele egy mediációs eljárásban való részvétel.” – írja Illés Blanka a Közép Európai Mediációs Intézet alelnöke. Így például az új Ptk. Családjogi Könyve bevezette a kötelező közvetítés fogalmát a szülői felügyeleti jog rendezése, valamint a különélő szülő – gyermek közötti kapcsolattartás rendezése érdekében  (4:172. §).

Ezért november 23-án, hétfőn, az Intézet konferenciát szervez a kötelező családjogi mediációról. A konferencia programja online elérhető. Helyszín: a Budapesti Ügyvédi Kamara Díszterme.

Orbán Endre

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Képek: innen és innen.