Sokféle megközelítés napvilágot látott már a franciaországi terrortámadások elemzése során, azonban egészen autentikus forrásokra kevesen támaszkodtak. Akit a témakör egy kicsit is foglalkoztat, az minden bizonnyal feltette már magának a kérdést, hogy vajon miért pont Franciaországban történnek ezek a tragikus terrortámadások.

Természetesen ennek a szörnyű jelenségnek egészen biztosan nem kizárólag egyetlen oka van, de mégis vannak olyan felismerhető problémapontok, amik beazonosíthatóak. Ezek között nem utolsó sorban helyezkedik az, a mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy mi a fene van a francia titkosszolgálatokkal, hogy nem voltak képesek ezeket a merényleteket megakadályozni?

Őszintén szólva eddig nem követtem különösebben figyelemmel a francia politika vagy épp a francia nemzetbiztonsági szervek működését. Arra, hogy ezt milyen jól tettem, gyorsan rájöttem, amikor a napokban kezembe került Dr. Türke András István tanulmánya, amely "A francia szolgálatok átszervezéséről és jelenlegi helyzetéről" címet viseli. A francia titkosszolgálatok rendszerén ugyanis ember legyen a talpán, aki el tud igazodni, mire pedig egy kicsit is megértené bárki a működését, addigra egészen biztosan átalakítják.

A francia szervezetekre mindez nem volt mindig jellemző. A 80-as évekig viszonylagos állandóság jellemezte őket, amit csak a botrányok voltak képesek megzavarni. Sőt, talán az átalakítások járultak hozzá a botrányok kirobbanásához. Például 1946-ban hozták létre például a hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó SDECE-t (Service de Documentation Extérieure et de Contre-espionnage), a Kémelhárító és Küldokumentációs Szolgálatot, amely a miniszterelnök alá volt rendelve. Egészen 1981-ig többé-kevésbé botránymentesen működött, mígnem felmerült a lehetősége, hogy a szolgálatot fel akarják oszlatni.

A Rainbow Warrior emlékműve Aucklandben (Forrás: wikipedia.org)

„Charles Hernu hadügyminiszter azonban meggyőzte Mitterrand elnököt arról, hogy a szervezetre - némi átszervezés után, DGSE néven - igen is szükség van, és az általa vezetett hadügyminisztérium majd megfelelően kontrollálni fogja tevékenységét” – olvasható Dr. Türke András István cikkében.

Azonban pár évvel később, 1985. július 10-én a SATANIC művelet keretében a DGSE ügynökei felrobbantották a Muruora zátonynál végrehajtott francia atomrobbantások ellen tiltakozó Greenpeace Rainbow Warrior nevű hajóját. A francia titkosszolgálatok érintettségét nem sikerült leplezni, az akció pedig tragikus kudarcba fulladt.

„A robbanások egyetlen áldozata, a Greenpeace fényképésze, aki az utolsó pillanatban valamilyen oknál fogva vissza akart menni a hajóra, ugyanis a KGB beépített embere volt. Továbbá azt is tudjuk, hogy a Greenpeace fellépését a Muruora zátonynál részben - a francia atomrobbantásokban ellenérdekelt - BP olajcég finanszírozta."

A 90-es évektől azonban már folyamatossá váltak az átszervezések, mígnem a 2007-ben hatalomra került Nicolas Sarkozy a védelmi szektor komplex átalakítását a hírszerző szolgálatok területére is kiterjesztette, melynek alapjait a 2008-as Védelmi Fehér Könyv fektette le. Ebben az időszakban a szinte átláthatatlan intézményi struktúra alapjaiban változott meg: nem volt a francia nemzetbiztonságnak olyan szeglete, amelyet ne érintettek volna valamilyen reformok.

François Hollande hatalomra kerülése után azután megint átfogó átalakítások történtek. Ennek következményeként nemcsak, hogy új Védelmi Fehér Könyv készült, de 2014-ben a Belügyminisztérium alá rendelt szerveket ismét átszervezték, immár DGSI (Direction générale de la Sécurité intérieure), Belbiztonsági Főigazgatóság néven. Hogy csak egy apró betekintést nyerjünk a folyamatokba kiemelek néhány további változást a tanulmány alapján.

A belügyi hírszerzés második pillére is átalakult. 2008-ban az ilyen területen működő DCSP-ből (Direction centrale de la Sécurité publique) elkülönítették az SDIG (Sous-direction de l'information générale) aligazgatóságot. 2014-ben ez utóbbit leválasztották és ezzel létrehozták az SCRT-t, a Területi Felderítés Központi Szolgálatát.

A változás a Külügyminisztériumhoz, tehát a hírszerzéshez kötődő DP-t (korábbi CAP, Centre d’analyse et de prévision) is érintette: a 2008-tól a köztársasági elnök alá rendelt szervet 2012-ben ismét visszarendelték a külügyminiszter hatáskörébe, majd 2013-tól, a CAP-al való jogfolytonosságra utalva ismét átnevezték: CAPS (Centre d’analyse, de prévision et de stratégie), vagyis Elemző, Megelőzési és Stratégiai Központ lett a neve.

Akit a témakör ennél jóval részletesebb formában érdekel, annak ajánlom Dr. Türke András István írását, amiből azonban nem csak az átalakítások története olvasható ki, hanem az is, hogy mindez kihathatott az elhárítás hatékonyságára is. A tanulmány írója szerint ugyanis a 2015. január 7-9-ei Charlie Hebdo-ügy - melyben a Mohamed-karikatúrákat is leközlő szatirikus hetilap főszerkesztőjét, több szerkesztőt és egy muzulmán rendőrt is brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak - a szolgálatok átszervezésének több hiányosságát is felszínre hozta.

Nem a megfelelő emberek védték? (Forrás: i24news.tv)

„Kiütköztek a szolgálatok működésének, de főként a szolgálatok közötti együttműködés, a politikai irányítás és koordináció zavarai, melyek véleményünk szerint leginkább a DRMI és a DGSE közötti információáramlás, és a túlburjánzott adminisztráció (ld. dossziék) együttes „zavaraira” vezethetőek vissza.” E mellett az egy ideje – a szerző véleménye szerint – pályát tévesztett francia külpolitika problémái szintén jelentősen megnehezítik a francia szolgálatok munkáját.

Például a korábbi szövetséges és közeli jó barát, Basár el-Aszad elleni háborúval Szíriában a francia és a szír szolgálatok igencsak szoros viszonya is csorbát szenvedett, mert utóbbiak „lényegében a franciák „szemei és fülei” is voltak az egész közel-keleti térségben" - olvasható a tanulmányban.

Emellett az sem világos a cikk írója szerint, hogy miért nem állt a nyilvánvaló fenyegetettség ellenére a jól felszerelt RAID vagy GIGN speciális rendvédelmi egységek védelme alatt, ráadásul más ügy kapcsán az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek között a szervek között is rivalizálás volt/van.

Nem ez volt azonban az utolsó eset, melyben felmerült, hogy nem volt megfelelő az információáramlás. A szerző itt a 2012. március 22-én, a francia elnökválasztás hajrájának idején történt drámára utal. Ugyanis a márciusi, toulouse-i merénylő néven elhíresült, hét ember haláláért felelős Mohamed Merah esetében is kiderült, hogy a tettest korábban mind a rendőrség, mind a DGSE „jól ismerte”, s utóbbi gyakorlatilag végig követte afganisztáni, pakisztáni stb. „kiruccanásain”, kiképző körútjain.

"Mindebből az következik, hogy a világ legjobbjai között számon tartott francia szolgálatok továbbra is profin végzik a dolgukat intézményi szinten," azonban a megszerzett információk nem mindig hasznosulnak rendszerszinten.

Végezetül érdekesség, hogy a szerző többször is kiemeli, hogy a francia külpolitika lényegében folyamatos átalakulás eredményeként változott az Izrael-párti álláspontról (csak példálózva én megemlíteném a Kfir/Nesher licenszek átadását az IAI-nak, "Dassault-"Jerikó ballisztikus rakéták kifejlesztését, Dimona kivitelezését) arabpártivá, amelyben nem kis szerepe volt az arab térség olajkészleteinek, főleg De Gaulle elnökségének végére.

Ezt az időszakot és a fordulatot jól fémjelzi a egy Sa'ar 3 osztályú hadihajó "elkötése" Franciaországból. A haditechnikai felépítmény és fegyverzet nélküli hajótestet az Izraeli Haditengerészet részére gyártották le, de az 1969-ben elrendelt fegyverszállítási embargó miatt nem akarták átadni azt, noha a vételár már megfizetésre került.

A francia hadügyminiszter nagyon mérges volt (Forrás: wikipedia.org)

Izrael úgy oldotta meg a problémát, ahogyan évtizedekkel később még Putyinnak se sikerült (fegyverembargó miatt, a már legyártott Mistral helikopter-szállító hajók, 2015-ben, nem kerültek átadásra, hanem értékesítésre kerültek Egyiptom részére). Egyszerűen fogták magukat és "elhozták" a kikötőből (a francia hadügyminiszter később engedélyt adott akár a hajó elsüllyesztésére is), majd hadrendbe állították és pár évvel később, a Yom-Kippur háborúban be is vetették.

Az utóbbi időben azonban, újabb külpolitikai fordulatoknak köszönhetően, az arab kapcsolatok egy része - nem minden téren, hiszen az iraki beavatkozás szükségessége kapcsán sem volt egyetértés - is felégetésre került (a szír társszervekkel való kapcsolat megromlása, Kadhafi-ellenes hadjárat támogatása, sőt Párizs vezető szerepe), ez a két jelenség pedig egyfajta információs vákuumot képezhetett bizonyos területeken.

A fentieket összefoglalva tehát elmondható, hogy a - megszokottnál is sokkal széttagoltabb - francia titkosszolgálatok közötti információáramlás problémái, a területet folyamatosan átszervezni kívánó politikai szándék és a szerencsétlen külpolitikai manőverek együttese megkönnyíthette a terrortámadások kivitelezését. A témakör azonban ezzel még nem lenne teljes, ezért a cikk második részében a terrortámadásokra adott jogi és belpolitikai választ fogom röviden áttekinteni.

Gyömbér Béla

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a Facebookon!