A téma évek óta nagy szerephez jut a médiában, hol Geréb Ágnes, hol Ternovszky Anna, vagy a Szent Imre Kórházból távozni kényszerült Vass Gabriella ügye kapcsán. Írásunkkal nem célunk, hogy megmondjuk, hol szülj, de segítünk eligazodni a témában, bemutatjuk az itthoni szabályozás gyengeségeit, és rápillantunk, hogy mit mond az Alkotmánybíróság. Ezt a témát ugyanis nem lehet annyival elintézni, hogy csak az a felelős szülő, aki kórházban hozza világra a gyermekét.
Amikor egy nő azon gondolkodik, hogy milyen körülmények között történjen a szülés, ehhez hasonló kérdések merülnek fel benne: Kórházban vagy otthon? Mi lesz, ha otthon fellépő komplikáció miatt az életünk veszélybe kerül? Van választásom? Meddig terjed az önrendelkezési jog és mivel sértem már a gyermekem jogait? Egyáltalán van joga a magzatnak az élethez? Dönthetek én az ő életéről? Felelőtlen lennék, ha otthon akarnék szülni?
Ugyanezek a kérdések robbantanak ki vitát a társadalom orvos és jogász tagjai között: egy alapjogokkal foglalkozó jogász azon az állásponton lehet, hogy a szülő nőt önrendelkezési joga keretében megilleti a jog, hogy saját teste fölött szabadon rendelkezzen, szabadon dönthessen a szülés körülményeiről, és vállalja ezért az ezzel járó felelősséget is. Az államnak viszont az élethez való jogból folyó objektív életvédelmi kötelezettsége van, melynek a jelenlegi helyzet szerint nagyobb eséllyel tud eleget tenni, ha a szülés kórházban zajlik. Az orvosok pedig szintén a magzat és az anya életéért fognak küzdeni. Még akkor is, ha az anya kifejezetten ellene van pl. a császármetszésnek, hiszen ez a baba – és adott esetben az édesanya – szempontjából egy életmentő beavatkozás.
Mivel a szülésre ma már az esetek túlnyomó többségében kórházakban kerül sor, a szülő nőt betegként kezelik, s a helyzet adta kiszolgáltatottság miatt a nők maguk is úgy érzik, beletartoznak a beteg fogalmába, annak ellenére, hogy a szülés az élet természetes velejárója, nem pedig betegség.
Ez van itthon
A magyarországi Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium (SzNSzK) álláspontja majdnem tökéletesen egyezik az amerikaival, annak ellenére, hogy az otthonszülés intézménye számos európai országban (pl. Svájc, Finnország, Németország, Hollandia, stb.) is működőképes. Ilyenkor jön az az érv, hogy „a szülész-nőgyógyász szakorvosok a terület kizárólagos szakértői”, de gondoljunk csak bele: hány magyar szülész-nőgyógyász vezetett már le kórházon kívüli szülést? Hány orvos szerzett tapasztalatot otthonszülésnél? Nem sok. Ez persze nem feltétlen az ő „vaskalaposságuk” miatt van így, ők ugyanis
legjobb tudásuk szerint kötelesek védeni az anya és a magzat életét.
Kutatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy ez többek közt a képzés kialakításán múlhat: a mai magyar orvosképzésben a hallgatóknak lehetőségük sincs az otthonszülés módszerének az elsajátítására, pedig ha lenne, az új generáció orvosai valószínűleg sokkal nyitottabban kezelnék a kérdést. Úgy pedig, ha a teljesen más körülményekhez nem szoknak hozzá, és nem tudnak rögtön cselekedni, nyilván nem várható el tőlük, hogy intézeten kívül ugyanolyan szakmai színvonalon vezessenek le egy szülést.
Az otthonszülés részletes szabályait a 35/2011. (III.21.) Korm. rendeletben találjátok, ami az SzNSzK állásfoglalása alapján készült el. A testület tagjai közel sem a fiatal vagy otthonszülésben tapasztalatot szerzett orvos generációból, sokkal inkább nagy szakmai tudású, de kórházi szülésekkel foglalkozó orvosokból kerülnek ki. Ezért elég szigorú feltételeket is támaszt azok felé, akik otthon szeretnének szülni. Ez nemcsak az egészségügyi feltételekre, hanem a helyszínen szükséges orvosi eszközök körére is vonatkozik.
De hogy jönnek ide az alapjogok?
Az otthonszülés kapcsán felmerülő alapjogi probléma a következő. Az államnak gondoskodnia kell bizonyos feltételek megteremtéséről az életvédelmi kötelezettség keretén belül. Ez eddig rendben van. Ezeket a feltételeket azonban egy kormányrendeletben kívánta megteremteni, annak ellenére, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) értelmében alapjogot csak törvényben lehet korlátozni, alacsonyabb szinten nem. Erre korábban már az Alkotmánybíróság is rávilágított például a 27/2002 (VI. 28.) határozatában.
Ez azért bír jelentőséggel, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága (Bíróság) 2010-ben döntést hozott egy magyar ügyben (Ternovszky v. Hungary). Ternovszky Anna azért fordult a Bírósághoz, mert második gyermekét otthon szerette volna a világra hozni, de ennek szervezése során jelentős akadályokba ütközött, ami abból fakadt, hogy Magyarország nem szabályozta az otthonszülés kérdéskörét. A Bíróság kimondta, hogy ezáltal
Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét, azaz a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot,
s megállapította, hogy tekintettel a 2009. évi CLIV. törvény rendelkezéseire (mely felhatalmazza a kormányt, hogy az intézeten kívüli szülés szakmai szabályait, feltételeit és kizáró okait rendeletben állapítsa meg) Magyarország Kormánya köteles meghatározni ezeket a szakmai szabályokat és feltételeket.
Bár Magyarország ennek eleget tett, az előbb említett hazai, legmagasabb szintű szabályokat figyelmen kívül hagyta. Így viszont inkább csak a korlátozás szándéka érződik át a rendelkezésen, nem pedig az, hogy az otthonszüléshez értő szakemberek javaslata alapján dolgozott ki egy javaslatot a szülő nők önrendelkezési joga sértetlenségének és a választási lehetőség és biztosítása érdekében. Ez pedig egy demokráciában nem szerencsés. Ezért új, magasabb szintű, kevésbé merev szabályozás elkészítése lenne szerencsés. Erre kétféle megoldás is szóba jöhet:
- egy már meglévő törvényben szabályozza a kérdést (pl. az Eütv.-ben, vagy a magzati élet védelméről szóló törvényben)
- vagy külön törvényben teremti meg a szabályozást.
Mi a gond még a hazai szabályozással?
Amellett, hogy a hatályos szabályozás nem veszi figyelembe egy „átlagember” lehetőségeit, túlságosan „általánosít”. Itt jutunk el a korábban említett problémához, hogy az állam tényleg jogosult-e ilyen korlátozásra vagy az anya önrendelkezési joga elsőbbséget kell, hogy élvezzen? Kutatásaim eredménye alapján úgy vélem, valamilyen szinten figyelembe kell venni az állampolgárok egyediségét egy ilyen kényes területen. Ennek megfelelően nem lehet például kizárni az otthonszülés lehetőségét pusztán azért, mert betöltötte 40. életévét, hiszen nem minden 40. életévét betöltött nő rendelkezik azonos fizikai (és lelki) állapottal. Erre a megoldás – ami jelenleg a nagyfokú orvoshiány miatt körülményesen lenne kivitelezhető – az lehetne, ha az orvos mérné fel esetenként külön, hogy a páciens alkalmas-e az otthonszülésre.
Én magam azt az álláspontot képviselem, mely szerint amíg a gyermek nem jön világra, arra kell törekedni, hogy az anya élethez és emberi méltósághoz való jogát, s az ebből levezethető alapjogait maximálisan tiszteletben tartsuk.
Mielőtt felháborodást éreznél: ez nem jelenti azt, hogy ennek értelmében az anya a születendő gyermekét bármilyen veszélynek kiteheti, hiszen az élethez és emberi méltósághoz való jog az alapjogi hierarchia csúcsán áll, ún. anyajog [23/1990 (X.31.) ABH]. Oszthatatlan, abszolút, korlátozhatatlan alapjog, a belőle származó jogok viszont már korlátozhatók a szükségesség és arányosság követelményeinek megfelelően. Az önrendelkezéshez való jog is innen vezethető le. Ennek fényében kitűnik, hogy azzal, hogy az anya saját otthonában, számára biztonságot és nyugalmat adó környezetben kíván szülni, gyermeke érdekét is szem előtt tartja, és a szükséges szakmai támogatást is megkapja a bába/orvos jelenléte által, hiszen a bába általi ellátás is egészségügyi ellátásnak minősíthető.
Állami kötelezettség vs. az anya jogai – most akkor melyik előbbre való?
A modernebb alkotmányjogi felfogás értelmében az államnak aktívan biztosítania kell az alapvető jogok védelmét. Ennek pedig – mint említettem – akkor tud maximálisan eleget tenni, ha a szülés kórházban zajlik, s az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is.
De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a kötelezettség – ellentétben az élethez való joggal – az Alkotmánybíróság 48/1998 (XI. 23.) számú határozata értelmében nem abszolút. „Ezért lehetséges, hogy vele szemben más jogokat – így az anya egészséghez való, vagy önrendelkezési jogát – mérlegelje a törvényhozó.”
A pluralizmus jegyében az államnak semlegesnek kell maradnia, tehát nem foglalhat állást egyik szülési mód mellett sem, mert ez ellentétes a demokrácia alapelveivel. Ergo nem minősítheti az otthonszülést kevésbé értékesnek, és egyenlő esélyeket kell teremtenie.
Valóban sértené a jogaimat a szabályozás?
A magyar állam a kórházi szülés támogatásával több jogot is megsért:
- korlátozza az anyák önrendelkezési jogát,
- sértheti az emberi méltósághoz való jogot
- és beleszól a magánszférába is.
Ez nem jelenti azt, hogy az, hogy lehetőség van kórházban, orvosi felügyelet mellett szülni, nem jó. Ennek azonban egy lehetőségnek kell lennie, nem kizárólagos megoldásnak. A probléma tehát nem az, hogy a mai nők kórházban szülnek, hanem hogy az állam nem teremt egyenlő feltételeket ahhoz, hogy az otthonszülést választhassák, ha azt szeretnék.
A hatályos szabályozás akkor tudott volna egyenlő esélyeket teremteni, ha az intézeten kívüli szülés is bekerült volna az egészségügyi alapellátás keretei közé.
Ez a mozzanat önmagában alighanem legalább azonos jelentőséggel bírt volna az ügy kapcsán, mint az apró részletekig menő szabályok megalkotása.
Az Eütv. 20. §-a értelmében a beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Ám az otthon szülő nő nem utasítaná vissza az ellátást, pusztán más körülmények között szeretné igénybe venni.
Érdekes, hogy az Eütv. egészségügyi ellátásként fogalmaz, nem orvosi ellátásként, tehát ebbe a bábák által nyújtott segítség is beletartozik. Ezért nem állíthatjuk, hogy az otthonszülést választó nő felelőtlen, s egyértelműen veszélyezteti a gyermek életét.
Egy szó mint száz…
A fentiekből jól látható tehát, hogy Magyarországon is szükséges lenne a választás szabadságának biztosítása, ehhez azonban az otthonszülés reális feltételeinek megteremtése is kell, ami nem kis feladat – bár nem is lehetetlen. Az otthonszülésnek és a kórházi szülésnek egyenlő esélyeket kell teremteni legalább a várhatóan komplikációmentes szüléseknél, és
az egészségügyi alapellátás részévé kell tenni legalább azonos arányban mindkettőt.
Az otthonszülés egyébként Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: a szabályozási nehézségek ellenére szerencsére vannak olyan szakemberek, akik nyitottak az otthonos légkör megteremtésére, s olyan intézmények, melyek a „természetes” szülést is lehetővé teszik, ezzel áthidalva az otthonszülés problémáját.
Az szülés nagyfokú medikalizáltsága és az otthonszülés kapcsán Geréb Ágnes úgy fogalmazott:
„Egy ország szabadsága lemérhető a szülés szabadságán.”
De hogy így van-e, döntsétek el ti.
Tóth Mónika
***
Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a Facebookon!
A témában korábban készített interjúnkat itt találod.
