Mára alapvető emberi jog lett, hogy a szülők meghatározhatják a születendő gyermekeik számát. Erre rengeteg lehetőségük van: a fogamzásgátlástól kezdve a művi meddővé tételig. De mi történik a fogyatékos gyermek nem kívánt megszületése esetén? Lehet-e a megszületését kárként felfogni? És mégis kinek kár ez: a gyermeknek, mert így kell leélnie az életét, vagy a szülőknek, mert megfosztották őket annak a döntésnek a jogától, hogy fogyatékosként is vállalják a gyermeket? E heti cikksorozatunkban a jog világának egészségügyhöz kapcsolódó oldalát mutatjuk be nektek. Mehet?

A kártérítési jog fogalomrendszerét sajátos megvilágításba helyezi az az eset, amikor az egészségügyi szolgáltató mulasztása következtében a kár „egy gyermek képében jelenik meg”. A fogyatékos gyermek nem kívánt megszületése napjainkban különböző kötelezettségszegésekből fakadhat: erre a két leggyakoribb eset a diagnosztikus tévedés és a tájékoztatás elégtelensége.

A diagnosztikus tévedések körében beszélhetünk a prenatális (vagyis a méhen belüli) diagnosztikus eljárások körében elkövetett mulasztásokról, melyekre a leggyakoribb példa a végtagfejlődési, a velőcső-záródási, kromoszóma-rendellenességek felismerésének elmulasztása a terhesség tartama alatt (az ultrahangvizsgálat leletének, illetve a célzott laboratóriumi vizsgálatok leletének téves értékelése).

A másik esetkör a tájékoztatás elégtelensége, aminek során előfordulhat a szülők hibás tájékoztatása a genetikai tanácsadás során, az anya téves tájékoztatása az általa elszenvedett fertőző betegségnek a magzat kockázataival kapcsolatban, de előfordulhat számos esetben az is, hogy a szülők a diagnosztikus vizsgálatok eredményével kapcsolatban nem kapják meg a kellő tájékoztatást.

Így a jog eszközeivel nem pusztán egy objektív jogi kárra kell megoldást találni, hanem egy sokkal mélyebb, erkölcsi alapokon nyugvó problémára.

Hiszen itt elsősorban nem arról van szó – mint általában az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során elkövetett mulasztásoknál – hogy az orvos kötelezettségszegése következtében a magzat károsodást szenved, és ezért születik fogyatékosan. A kötelezettségszegés következménye itt nem maga a fogyatékosság, hanem az időben elvégezhető terhesség-megszakítás esélyének elvesztése, és ennek következtében a fogyatékos gyermek megszületése. Tehát: ha az orvos nem követett volna el mulasztást, akkor a terhesség megszakítására, a magzat életének kioltására került volna sor.

Hol is kezdődött a történet?

Ahogy azt már említettük, mára alapvető emberi jog lett, hogy a szülők meghatározhatják, mikor és mennyi gyermeknek kívánnak életet adni. Az orvostudomány fejlődésével pedig már lehetővé vált a nem kívánt gyermek születésének megakadályozása is (gondoljunk csak a fogamzásgátlásra, a művi meddővé tételre, vagy a terhesség-megszakítás liberalizálására). Mivel az orvos-beteg kapcsolatban maga a páciens már inkább hasonlít egy tudatos fogyasztóra, ezért gazdasági megfontolások is szerepet játszhatnak egy új emberi élet megszületésével szemben. Így merül fel a „gyermek, mint kár” kérdésköre. A kártérítési jognak tekintettel kell lennie a család belső immateriális viszonyaira is, ami sajnos nehezen megfogható a jogalkalmazó számára is.

A születéssel kapcsolatos kártérítési igények három csoportra bonthatóak, ezek a következők:

1. a „wrongful pregnancy action”, ami az egészséges, de nem kívánt fogyatékos gyermek világrajövetelének esete,
2. a „wrongful birth action", ami a fogyatékossággal született gyermek utáni szülői kártérítési igény esete,
3. és a „wrongful life action”, ami magának a fogyatékos gyermeknek a kártérítési igényének esete.

Mi most csak a harmadik kérdéskörrel foglalkozunk. Ahhoz, hogy megértsük ezt a kártérítési formát, meg kell vizsgálnunk, hogy az egyes jogrendszerek (ezen belül is különösen a kontinentális bírói gyakorlat) hogyan viszonyulnak ehhez a kártérítési formához.

Hogyan jelenik ez meg a való életben?

A gyermek „wrongful life" igénye az 1963-as Zepeda v. Zepeda esetben gyökerezik, ami ugyan a mai terminológiának már nem felel meg, de azért nagyon fontos, mert a „wrongful life” kifejezés itt jelent meg először. Ebben az esetben arról volt szó, hogy egy egészséges gyermek az apjától követelt kártérítést azon az alapon, hogy házasságon kívül született. A gyermek állítása szerint azt adta elő, hogy jobb lett volna, ha világra sem jön, semmint „fattyúként” kelljen leélni az életét. A bíróság nem értett vele egyet, és leszögezte, hogy egy ilyen jellegű kártérítési igény elismerésének beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen aki nem lenne megelégedve státusával, bőrszínével, öröklött betegségével az perelhetné a saját szüleit. Ezeket az igényeket inkább „dissatisfied life”-nak szokás nevezni és ez különbözik a „wrongful life" igényektől.

Az első, a „wrongful life" tényálláskörébe eső kártérítési per az 1967-es Gleitman v. Cosgrove ügy volt, ami a Supreme Court of New Jersey (New Jersey állam Legfelsőbb Bírósága) előtt folyt. Ebben az ügyben a fogyatékos gyermek édesanyja a graviditás ideje alatt egy rubeola fertőzésen esett át, a kezelőorvos azonban nem informálta az anyát a fertőzésnek a magzatra nézve bekövetkezhető hátrányos egészségkárosodásról. Az emiatt fogyatékossággal született felperes keresete szerint, ha a megfelelő orvosi tájékoztatás megtörtént volna, akkor az édesanyja nem hozta volna őt a világra és nem kellene károsodottan élnie az életét. New Jersey állam Legfelsőbb Bírósága a fogyatékos gyermek keresetét azon az alapon utasította el, hogy: „A bíróság nem mérheti a károsodott élet értékét magához az élet nemlétéhez”, vagyis az ítélet kárszámítás összehasonlítható helyzeteinek hiányára alapozva hozta meg az ítéletét, hozzátéve, hogy:

„Teljességgel lehetetlen összehasonlítani a fogyatékos életet a nemlét „végtelen ürességével”.Mivel a kártérítési jog logikája szerint a károsultat a kártérítéssel olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károkozás egyáltalán nem következett volna be.

Márpedig a kárszámításnak e legitim módja az adott ügyben azt követelné, hogy a bíróság egy értékbeli összehasonlítást alkalmazzon a károsodott élet és a nemlét között. Ez pedig egy abszurd helyzetet eredményezne.

Hogy van ez a franciáknál?

Talán a franciáknál okozta a legnagyobb fejtörést ez az esetkör. Franciaországban alapvetően az az uralkodó tudományos álláspont, hogy a fogyatékossággal fogant vagy nem orvosi beavatkozástól fogyatékossá vált gyermeknek harmadik személlyel szemben önálló kártérítési igénye kizárt. De a francia semmítőszék, a Cour de cassation alapjaiban ingatta meg az addig uralkodó álláspontot, amikor egy fogyatékos felperes javára marasztaló ítéletet hozott. Az ügy tényállása szerint a 18. életévét betöltött Nicolas Perruche kártérítési igénnyel lépett fel édesanyja orvosaival szemben azért, mert anno a világra segítették. Keresetében megfogalmazta, hogy ha az orvosok az anyját a terhesség alatt fellépő rubeola fertőzésről időben tájékoztatják, akkor ő nem jött volna a világra a vele született súlyos testi és szellemi fogyatékossággal. Az ügyben eljáró Sargos bíró álláspontja az volt, hogy a kártérítési igény elismerésével a bíróság nem az életet, hanem a fogyatékosságot értékeli hátrányosan.

Mondanunk sem kell, óriási felháborodást váltott ki a bíróság ítélete mind tudományos, mind nemzetközi szinten... A sajtó vezércikkei csak erről szóltak, a tekintélyes francia és német élvonalbeli jogásztársadalom pedig valósággal ízekre szedte az ítéletet, a különböző szakfolyóiratok hasábjain feltüntetve nyíltan kifejezve véleményüket. A Cour de cassation ítélete a francia törvényhozást gyors fellépésre ösztönözte.

Az így meghozott törvény szerint senki nem érvényesíthet igényt önmagában azért, mert megszületett.

Ezenkívül a franciáknál nem lehet kártérítési követelése annak sem, akinek betegségét nem közvetlenül a terhesség ideje alatti orvosi beavatkozás okozta, hanem ún. sorsszerű okokban kell azokat keresni.

Úgy véljük, mára ennyi elég lesz. Nézzetek vissza holnap is, akkor ugyanis a magyar helyzettel és a témához kapcsolódó ellentmondásokkal folytatjuk. Izgi lesz! :)

Hints Ádám

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

A teljes írást itt éred el.

Képek: innen, innen, innen és innen