Igen, így gondolja az Amerikai Legfelsőbb Bíróság elnöke. Biztosan emlékeztek rá, mennyire meglepetésszerűen ért mindenkit az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése 2015. június 26-án, amikor kimondták, hogy az azonos nemű párok házasságát minden államban engedélyezni kell és minden államnak el kell ismerni a más államban köttetett házasságokat. Most a bírák megdöbbentő, helyenként roppant humoros különvéleményeiből szemezgettünk nektek. 

Neked mi a véleményed?

Maga a döntés nagy megdöbbenést váltott ki világszerte, és arra is biztosan mindenki emlékszik, hogy az egész Facebook szivárványba öltözött profilképekkel lett tele. Voltak természetesen, akik kevésbé örültek a hír hallatán, és olyanok is, akik kifejezetten ellenezték. Így például az alabamai Pike County hagyatéki bírája bátran kijelentette, hogy

ha neki azonos nemű párokat is össze kell adnia, akkor inkább különnemű párokat sem ad össze!

Mivel a döntés kapcsán 5 bíró alkotta a döntő többséget, 4 különvélemény született, és különvéleményt fogalmazott meg többek közt maga az elnök is.

Az elnök különvéleménye

Egy korábbi írásunkban beszámoltunk arról, hogy a kérelmezők azt szerették volna elérni, hogy azonos nemű párok is kifejezhessék szeretetüket és elkötelezettségüket a házasság intézménye által. Azzal tisztában kell lennetek, hogy

a Bíróságnak alapvetően nem az a feladata, hogy eldöntse, legyen-e melegházasság vagy sem. A Bíróságnak az a feladata, hogy az alkotmány alapján megmondja, mi a jog, nem pedig, hogy megmondja, szerinte mi kellene, hogy legyen.

Az elnök (John G. Roberts, Jr.) rámutatott, hogy az amerikai társadalomban és politikában már komoly viták folytak a melegházasság kérdéséről, és jó úton haladtak az elfogadás felé, de ezt a vitát, melyben a társadalom is részt vett, most öt jogász véleménye lezárta, rákényszerítve az egész amerikai népre véleményüket. Elmondta, hogy nem azzal nem ért egyet, hogy a házasság fogalmát kiterjesszék az azonos nemű párokra is, hanem azzal, ahogyan a döntés megszületett. Ugyanis teljesen más, ha egy ilyen szintű változás úgy következik be, hogy az állampolgárok választott képviselőik útján érik el, mint amikor öt jogász a saját véleményét „kényszeríti rá” a népre.

Szerinte a házasság évezredeken keresztül egy férfi és egy nő szövetsége volt. Ennek jelentősége azonban nem feltétlen a történelmi gyökerekben rejlik, és főleg nem azért jött így létre, hogy kizárja magából az azonos nemű párokat. Szerinte a házasság intézményének jelentősége abban rejlik, hogy annak keretében

„gyermekek foganjanak olyan apától és anyától, akik elkötelezettek aziránt, hogy egy életen át tartó kapcsolat stabil körülményei között felneveljék őket”.

Tehát a házasság célja alapvetően az utódok nemzése, ami természetből fakadóan csak férfi és nő között jöhet létre. A megszületett gyermek érdeke pedig azt kívánja, hogy az utódnemzés hosszantartó kapcsolat iránt elkötelezett nő és férfi közt történjen meg. Ezt az elköteleződést ismerte el az amerikai társadalom akként, amit ma házasságnak nevezünk. Azok számára, akik az alkotmányt megalkották, már ez a séma volt adott. Elismeri azt is egyébként, hogy a többségnek igaza van abban, hogy a házasság történelme a folytonosság és változás egysége.

De visszatérve magára a döntésre, úgy gondolja, hogy az kizárólag a többség személyes meggyőződésén alapul, ami szerint az azonos nemű pároknak is joga kellene, hogy legyen házasságot kötni, és úgy véli,

a Bíróság ezzel a döntéssel nem csupán figyelmen kívül hagyta az Amerikai Egyesült Államok teljes történelmét és hagyományait, hanem meg is tagadta ezeket.

Szintén súlyos probléma, hogy ezáltal a Bíróság elvette a választópolgároktól a demokratikus döntés lehetőségét. Egyre többen támogatták az azonos neműek házasságának elfogadását, de kérdéses, hogy mennyire könnyen integrálódnak majd a meleg párok a társadalomba azok után, hogy gyakorlatilag öt jogász véleménye válik kötelezővé az Egyesült Államok egész népére, ezzel azt éreztetve, hogy az ő véleményük, az ő meggyőződésük, az ő jogaik nem számítanak. Mindez, ugye, komoly aggályokat vet fel egy demokráciában... 

Akkor vezessük be a poligámiát is!

Mivel a többségi vélemény, tehát az öt bíró a házassághoz való alapvető joghoz kapcsolódó precedenseket említette, Roberts fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezen eseteknek egyike sem akarta megváltoztatni a házasság fogalmának lényegét, magját: a férfi és nő közti szövetséget, és ezek az esetek nem említik annak „jogát”, hogy rávegyünk egy államot a házasság fogalmának megváltoztatására. Ezek után már-már túl bátran a következőt írta:

Ha már a házasság lényegét vesszük el, miszerint az egy férfi és egy nő között jön létre, és változtatjuk „két személy egyesülésévé”, miért nem változtatjuk meg a másik lényegi pontot is: azt, hogy két személy közt jön létre. Miért nem jöhet létre három vagy akár négy személy közt? Hiszen a világ számos országában ennek történelmi gyökerei vannak.​

(Bár ha ezen logika mentén haladunk tovább, felvetődetne az is, hogy nem személyek is köthessenek házasságot, hiszen a "személy" is lényegi elem... Pl. egy asztal és egy szék. Vagy egy ló és egy szamár. Na  ne már...) 

Bár elsőre úgy tűnhet, a kérdés jól beleillik az elnök érvelésébe, fontos, hogy ne hagyjuk magunkat félrevezetni, ugyanis mindez az azonos neműek házasságával össze sem hasonlítható! Hiszen a homoszexuálisok esetében teljesen más komolyságú kérdésről van szó, minthogy éppen egy vagy két személlyel van kedve valakinek házasságot kötni. Ezenkívül fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államokon belüli jogról beszélünk: arról, hogy az Államokon belül élő azonos nemű személyek is házasságot köthessenek, nem pedig arról, hogy külföldi, teljesen más vallású minta alapján véletlenszerűen bevezessük a többnejűséget vagy többférjűséget.

Nem lehet mérvadó, hogy más országok történelmében a többnejűségnek történelmi hagyományai vannak.

Ha viszont bevezetnék, nem kellene-e bevezetni a többférjűséget is? Nem lenne-e diszkriminatív a nőkre nézve, hogy nekik csak egy férjük lehetne egyidejűleg? Na, ezeknek a bevezetése átláthatatlan káoszhoz vezetne. Gondolj csak bele: Gizi feleségül megy Bélához, aki feleségül veszi Adrit, Beát, Cilit és Dórit is. Emellett Gizi feleségül megy még Károlyhoz, akinek szintén felesége már Cili és Gabika, de Gabikának férje még Ádám, Dezső, Géza, Zoli... (Mi van?! Akkor ki kivel?! Ki kivel nem?) Meglátásunk szerint a téma ennél több komolyságot igényel.

Bírói puccs van, demokrácia nincs

Scalia bíró konkrétan bírói puccsnak kiáltotta ki a döntést. Azt találta sérelmesnek, hogy az az öt ember, aki a döntést meghozta, gyakorlatilag  320 millió amerikait irányít. Ami azért gond, mert Amerikában a Bíróság bíráit nem a nép választja, hanem az elnök  nevezi ki őket a szenátus jóváhagyása mellett, s kinevezésük élethosszig tart. Ezért a jelenlegi kilenc tag véleménye nem reprezentálja az Egyesült Államok választópolgárainak véleményét. Roberts is kifejtette, hogy

egy olyan állam, ami alárendeltté teszi saját népét kilenc nem választott jogásznak, nem érdemli meg a demokrácia elnevezést.

A bírákat jogi tudásuk és képességeik alapján választják, sikeres jogászok, akik a Yale-en, Harvardon szerezték jogi diplomájukat, ami eddig tökéletesen hangzik. Azonban:

• ezen kilenc ember közül négy New York-i származású,
• közülük nyolc keleti és nyugati parti államokban nőtt fel,
• nincs köztük egyetlen evangélikus vagy protestáns sem,

tehát nem mondhatni, hogy a bírói testület reprezentatív mintája az amerikai társadalomnak.  Mindennek ellenére a többség meg vannak róla győződve, hogy az Egyesült Államok minden egyes állama 135 éven keresztül (ez a Tizennegyedik Kiegészítés és a melegházasság Massachusetts általi elfogadása közt eltelt idő) sértette az Alkotmányt, és ők felfedeztek egy alapvető jogot a Tizennegyedik Kiegészítésben (reméljük, figyeltek, mert ez egy történelmi pillanatot jelent!), melyen minden élő ember átsiklott a ratifikáció idején és azóta is. Scalia szerint. Imádjuk a fickót ezért a gondolatért, respect!

Nem kevésbé humoros és szarkasztikus Scalia következő gondolata. A többségi vélemény szerint „a házasság sajátossága, hogy tartós köteléke által két személy együttesen más szabadságokat találhat, így például önkifejezést, intimitást, spiritualitást”. Scalia ehhez a következőt fűzte hozzá:

„Tényleg? Ki gondolta, hogy az intimitás és a spiritualitás (akármit is jelentsen) szabadság? És ha az intimitás az, azt gondolhatnánk, az intimitás szabadságát inkább korlátozza a házasság, mint kiterjeszti. Kérdezzük meg a legközelebbi hippit! Az önkifejezés már valóban szabadság, de bárki, akinek hosszú ideje fennálló házassága van, tanúsíthatja, hogy ez a boldog állapot – finoman fogalmazva – inkább csökken, semmint kiterjed.”

Odavagyunk a humoráért! Mindezt egy legfelsőbb bírósági döntés különvéleményében....

Alito bíró is egyetértett egyébként azzal, hogy a Bíróság előtt nem az volt a kérdés, hogy engedélyezzék-e az azonos neműek házasságát, hanem az, hogy erre a kérdésre az Alkotmány ad-e bármiféle választ. Nem ad. Meghagyja a döntést az egyes államok állampolgárainak. Nem szól semmit az azonos neműek házasságáról, ennek ellenére a Bíróság többségi véleménye szerint a Tizennegyedik Kiegészítés megfelelő törvényes eljárás klauzulájának „szabadság” kifejezése magában foglalja ezt a jogot.

Alito szerint annak érdekében, hogy öt nem választott bíró ne tudja a véleményét ráerőltetni egy egész népre, a Bíróság kimondta, hogy a megfelelő törvényes eljárás záradék „szabadság” kifejezése csak olyan jogok védelmére szolgálhat, melyek mélyen a nemzet történelmében és hagyományaiban gyökereznek. Az azonos neműek házasság pedig ebbe nem tartozik bele.

Hagyomány vagy boldogság? Melyik a fontosabb?

Alito megemlíti, hogy bár ma már sokak által vallott nézet, hogy a házasság egészében a két házasulandó ember boldogságát célozza, ez nem a hagyományos nézet. Ugyanis évezredeken át a házasság célja az utódok nemzése volt. Szerinte az amerikai állam a házasság hagyományos definíciójával elősegíti, hogy a születendő gyermek a lehető legjobb légkörben, hosszan tartó kapcsolatban, biztonságos egységben nevelkedjen, ez pedig más együttélési formákban nincs meg. (Tehát ha egy azonos nemű pár tagjai szeretik egymást, évek óta együtt élnek, megvalósítják a házasság minden egyéb feltételét a különneműség követelményén kívül, akkor náluk a gyermek nem nőne fel ilyen közegben pusztán azért, mert nem ellenkező neműek? Ha a párok nem ellenkező neműek, ők nem teremthetik meg a legjobb légkört, nem alkothatnak biztonságos egységet?)

Elismeri ugyan, hogy a házasság ezen értelmezése ma már nem igazán népszerű, hiszen a házasság és az utódok nemzése közti kapcsolat mára már - lássuk be - megkopott: az országban a gyermekek 40%-a egyedülálló anyához születik. Nos, mivel nem túl erős a kapcsolat az utódnemzés és a házasság között (hiszen akárhogy is nézzük, utódnemzés házasság fennállása nélkül is történik), és a leírás alapján a házasságban inkább már saját boldogulásukat keresik a párok, nem lett-e volna ésszerű feladni a hagyományos definíciót, esetleg megtartani vallási keretek között? Hiszen az egyházi és polgári házasság már rég elkülönült egymástól. A vallásos személyek továbbra is köthetnek házasságot egyházuk előtt, emellett köthetnek államilag elismert házasságot is. Miért ne köthetnének az azonos nemű párok is államilag elismert házasságot?

Sokan úgy gondolják, aláássa a házasság intézményét, ha azonos nemű párok is házasodhatnak. Ezzel szemben mások szerint épphogy erősítené. De miért ásná alá? Ha a mindennapi élet más területein nem történhet szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés, akkor az egyházi házasságtól elkülönült civil házasság esetén miért lehet őket megkülönböztetni?

Érdekes a kérdés, hogy fontosabbak-e a civil házasság vallási gyökerei és a házasság hagyományos értelmezése a mindenkit megillető egyenlő bánásmódnál. Hiszen azáltal, hogy már törvényesen köthetnek házasságot, ők ugyanazokat a jogokat szerezték meg, amikkel heteroszexuális társaik már eddig is bírtak. Azáltal viszont, ha a vallási gyökerek fontosabbak, egyenlő bánásmódról nem beszélhetünk.

Érdekes még, hogy a korábban bűn homoszexualitás pszichiátriai betegséggé vált, majd azok köréből is kikerült, tehát egy folytonos változás van jelen a terülten. Miért ne változhatna meg utolsó lépésként a házasság fogalma is anélkül, hogy ez azoknak sérelmes lenne, akik már eleve bírtak az említett jogosultságokkal?

De miért hozhat döntést öt bíró az egész Egyesült Államokra nézve?

Térjünk is vissza kicsit a többek által kritizált, öt bíró által hozott döntésre. Miért is hozhat kilenc bíróból öt döntést egy ilyen jellegű kérdésben? Mert a hatályos jog lehetővé teszi számukra. Ha egyhangú szavazással kellene döntést hozni, nyilván nem ez lenne a helyzet, de lehet-e hibáztatni őket azért, mert a másik négy bírától eltérően értelmezték a jogot? Felelősségre lehet-e őket ezért vonni? Nem. Nem lehet. Megemlítik, hogy ez így nem demokratikus. Az demokratikus lenne, ha előre megmondanák nekik, milyen döntést hozzanak? A döntés biztosan egyhangú lenne, de demokratikus lenne? Nem.

Egyébként, ha 9 bíró egyhangú véleménye mondta volna ki ugyanezt, akkor már demokratikus lenne? Akkor jobban reprezentálná a nemzetet? Tekintve a 320 000 000:9 arányt, bátran kimondhatjuk: nem.

Ha azonban ez gondot jelent, megkérdőjelezi az alkotmányosságot, a demokráciát pedig alapjaiban rengeti meg, érdemes lenne átgondolni, jól van-e az, ha a Legfelsőbb Bíróság döntést hozhat az egész Egyesült Államokra kiterjedő hatállyal. Ha igen, akkor nincs miről beszélni.​

Nem a döntés lényege a problémás

Ahogy tehát láthattátok, a bírák tehát nem azt tartották problémásnak, hogy már azonos nemű párok is köthetnek házasságot. Pusztán a döntéshozatal módját sérelmezték, de azt nagyon. A különvélemények szellemének érzékeltetése érdekében idéznénk is az Amerikai Legfelsőbb Bíróság elnökének záró gondolatait:

„Ha azon amerikaiak közt vagy – légy bármilyen szexuális irányultságú –, akik szerencsésnek tartják a házasság fogalmának az azonos neműek házasságára történő kiterjesztését, ünnepeld a mai döntést! Ünnepeld a kívánt cél elérését! Ünnepeld a partner iránti elköteleződés kifejezésének új formáját! Ünnepeld az új előnyök elérhetőségét! De ne ünnepeld az Alkotmányt! Annak semmi köze hozzá.”

Tóth Mónika

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

A teljes cikket itt találod.

Képek: innen, innen, innen, innen és innen