Utazunk és panaszkodunk

"A MÁV-nak két ellensége van. A négy évszak és az utasok."

Feltehetően élete során már a többségünk igénybe vette a Magyar Államvasutak szolgáltatásait több-kevesebb megelégedettségére. Írásomban arra kerestem a választ, hogy jogunk van-e hangot adni nemtetszésünknek, illetve azt hogyan tehetjük meg. Számtalan oldal és blog foglalkozik a témával, azonban úgy gondolom, hogy a pár évvel ezelőtt megjelent "A világ legjobb panaszlevele" című cikk, amelyet a MÁV-nak címeztek előkelő helyet foglal el a panaszok sorában. (A levél itt érhető el, a levél írójával való keresztnév egyezés pusztán a véletlen műve.)

MÁV MÁV-START Zrt. panasz vonat utazás sérelem Kúria mediáció

0 Tovább

Mindenki érdeke érvényesülhet úgy, hogy a másiké nem csorbul - II. rész

Mészáros Ádám párkapcsolati mediátorral készített interjúnk első részében olvashattatok többek között a házassági, párkapcsolati mediáció lényegéről, módszertanáról, jellegzetes ügyekről és konfliktuskezelésről. Az interjú második részében a mediáció hazai jogi hátteréről, szabályozási kérdésekről és az ezekben megjelenő jogpolitikai szempontokról beszélgettünk. Az interjú végén szóba kerül a házasság szerepe is.

párkapcsolat házasság mediáció családi jog monogám párkapcsolati modell válási statisztikák házasodási statisztikák

0 Tovább

Mindenki érdeke érvényesülhet úgy, hogy a másiké nem csorbul - I. rész

Mivel foglalkozik és hogyan dolgozik egy mediátor? Kétrészes interjúnk első felvonásában a hazai mediátori szakma egyik fiatal és sikeres képviselőjét, Mészáros Ádámot kérdeztük a házassági, párkapcsolati mediáció lényegéről, módszertanáról, jellegzetes ügyekről és konfliktuskezelésről, illetve a mediátori pálya sajátosságairól és jövőjéről.

mediáció Mészáros Ádám párkapcsolat házasság mediátor

0 Tovább

Bíró úr, ez itt az igazság? Nem kérem, ez itt az ítélet.

Budapesti Ügyvédi Kamara Justitia law and literature mediáció

0 Tovább

arsboni

blogavatar

Számít, mit olvasol. Számít, mit írsz. Minőségi jogi tartalom közérthető módon. Mindenkinek. www.arsboni.hu

Címkefelhő

Alkotmánybíróság (14),ügyvéd (7),Ptk. (7),Alaptörvény (7),AB (6),kártérítés (5),NAIH (5),panasz (5),Európai Unió Bírósága (5),alapjog (5),bíróság (5),terrorizmus (4),honvédelmi kötelezettség (4),migráció (4),Kövér László (4),sorkatonai szolgálat (4),korrupció (4),ENSZ (4),sérelem (4),katona (4),szolgálat (4),mediáció (4),kormány (4),dr. (4),kisdoktor (4),Dr. (4),DR. (4),nagydoktor (4),jogbiztonság (4),védjegy (4),Ars Boni (3),jog (3),EJEB (3),diszkriminatív (3),Franciaország (3),Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (3),roma (3),Emberi Jogok Európai Bírósága (3),Polgári Törvénykönyv (3),MÁV (3),védjegyjog (3),utazás (3),alapvető jogok biztosa (3),terrortámadás (3),jogalkalmazas (3),szakmai blog (3),EBH (3),jogallamisag (3),jogalkotás (3),AJBH (3),módosítás (3),sérelemdíj (3),bűncselekmény (3),Btk. (3),orvosi műhibaper (3),börtön (3),Transparency International (2),Vékás Lajos (2),ombudsman (2),Trócsányi László (2),megkülönböztetés (2),védjegyoltalom (2),alkotmánybíró (2),büntetőjog (2),orvos (2),vonat (2),nyílt levél (2),Egyenlő Bánásmód Hatóság (2),választás (2),párkapcsolat (2),házasság (2),enesazegeszsegugy (2),law and economics (2),szabadság (2),TASZ (2),Párizs (2),család (2),diszkrimináció (2),Európai Unió (2),politika (2),Büntető Törvénykönyv (2),szülő (2),Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (2),EU (2),büntetőeljárás (2),panaszos (2),alkotmányjog (2),termék (2),rendelet (2),petíciós jog (2),emberi jogok (2),sport (2),igazolás (2),szerencsejáték (2),internet (2),törvény (2),jogász (2),halálbüntetés (2),fogyasztó (2),alkotmányjogi panasz (2),orvosi műhiba (2),fogvatartott (2),közérdekű adat (2),közterület (2),elévülés (2),Kúria (2),önrendelkezési jog (2),MÁV-START Zrt. (1),Be. (1),kutya (1),interjú (1),producer (1),Z. Gábor (1),Mikulás (1),közérdekű (1),dal (1),Századvég (1),adatigénylés (1),cuki (1),állásfoglalás (1),torrent (1),egység (1),személyes adat (1),Péterfalvi Attila (1),jótállás (1),Samsung (1),csatlakozásmulasztás (1),EUMSz (1),vicces (1),csokoládé (1),Nestlé (1),Kraft Foods (1),burkini (1),titkosszolgálatok (1),Kit Kat (1),reklám (1),járatkimaradás (1),visszatérítés (1),szöveg (1),színház (1),zene (1),break (1),vs.hu (1),Himnusz (1),exkluzív (1),Michelin-csillag (1),késés (1),jegyár visszatérítés (1),alaptalan (1),szósz (1),pizza (1),őrült (1),munkaügyi bíróság (1),kielégülés (1),DSM-V (1),Royall-jelvény (1),beleegyezés (1),sérülés (1),testi épség (1),halál (1),májzsugorodás (1),adósság (1),Harvard (1),MNB törvény (1),Péterfalvy Attila (1),közérdekből nyilvános adat (1),VERITAS (1),rabszolgaság (1),Gordon-Reed (1),címer (1),szexuális játék (1),szex (1),tartós betegség (1),fogyatékosság (1),Kft. (1),személyi jövedelemadó (1),szja (1),szakorvos (1),háziorvos (1),korlátolt felelősségű társaság (1),civil szervezet (1),A szürke ötven árnyalata (1),mazochimus (1),szadizmus (1),létesítő okirat (1),alapítvány (1),március 15. (1),egyesület (1),postatörvény (1),visszaható hatály (1),Mondelez (1),kúria (1),MNB (1),törvénymódosítás (1),sztrájktörvény (1),sztrájk (1),sztrájkjog (1),májgyulladás (1),májrák (1),választási eljárás (1),alaptörvény-ellenes (1),különvélemény (1),választási törvény (1),orvosi műhiba per (1),májkimélő diéta (1),hepatitis C (1),fidesz (1),szabadságvesztés (1),Európai Unió Szellemi Tulajdonjogi Hivatala (1),European Union Intellectual Property Office (1),EUIPO (1),OHIM (1),Office for the Harmonization in the Internal Market (1), cirrózis (1),Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (1),IP Translator (1),korlátlan internet (1),Nemzeti Választási Bizottság (1),prostituált (1),prostitúció (1),tiltólista (1),Dark Web (1),NAV (1),tiltott weboldal (1),Kiss László (1),csomag (1),kopaszok (1),vagyonőr (1),jelvény (1),Városliget (1),kinyitás (1),munkáltató (1),ajtó (1),jogszabály (1),indokolás (1),Magyar Államkincstár (1),KINCSINFO (1),Kft (1),MÁK (1),per (1),valós (1),vélt (1),babakocsi (1),cigány (1),Ruanda (1),Kenya (1),elbírálás (1),Afrika (1),konferencia (1),AIDS (1),USA (1),konzul (1),követség (1),buszsofőr (1),buszvezető (1),zaklatás (1),kérelmező (1),vízumkérelem (1),kutató (1),leltár (1),ügyvezető (1),rögzítés (1),cél (1),kártalanítás (1),telefonbeszélgetés (1),telefon (1),Sky Greece (1),utazás megtagadása (1),vélemény (1),magánszféra (1),bukás (1),tervezet (1),NER (1),jogszabálytervezet (1),védelem (1),személyes adatok védelméhez való jog (1),Air Transat (1), Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (1),idegen (1),14 éven aluli (1),büntetőjogi felelősség (1),Emberi Jogi Tanács (1),Ket (1),Állami Számvevőszék (1),jelentés (1),Magyarország kormánya (1),változtatás (1),Kanada (1),nemzetiség (1),igazságügyi miniszter (1),migráns (1),ország (1),biztonságos (1),vízum (1),bejutas (1),ajánlatkérő (1),ajánlattétel (1),Orbán Viktor (1),visszaélés (1),nyerőszám (1),közbeszerzés (1),Kbt. (1),közbeszerzési törvény (1),védőoltás (1),gyermek (1),titkosszolgálat (1),egészséges fejlődés (1),iskola (1),oltás (1),Székely László (1),busz (1),poggyász (1),Down-kór (1),társadalom (1),oltalom (1),Down-szindróma (1),szűrés (1),francia (1),rekord kártérítés (1),forma (1),palack (1),Volán (1),elveszett (1),BKV (1),Wish (1),Coca Cola (1),Bounty (1),EMMI rendelet (1),adókevezmény (1),Microsoft (1),Office (1),frissítés (1),vesekő (1),kormányrendelet (1),(1),Ternovszky v. Hungary (1),operációs rendszer (1),kedvezmény (1),közlekedési tevékenység (1),uber (1),előzetes döntéshozatal (1),C-434/15 (1),tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat (1),felhasználó (1),magzatvédelmi törvény (1),veszélyes üzem (1),körülmények (1),kompenzáció (1),zsúfolt (1),fogva tartás (1),kóma (1),ablak (1),Varga és társai kontra Magyarország ügy (1),jogorvoslat (1),otthonszülés (1),élethez való jog (1),Eütv. (1),magzat (1),korlátozás (1),kórház (1),bába (1),terror (1),iPhone (1),halászlé (1),forralt bor (1),karácsonyi vásár (1),ponty (1),karácsonyfa (1),fenyőfa (1),karácsony (1),karácsonyfadísz (1),karácsonyi köszöntés (1),oroszlán (1),Magyarország (1),OECD (1),antikorrupciós hivatal (1),szaloncukor (1),karácsonyi népszokások (1),Reszkessetek betörők! (1),csillagszóró (1),jogszabálysértés (1),Szegedi Tudományegyetem (1),egyenlő oktatáshoz való jog (1),mém (1),Szalai Anikó (1),Protection of the Roma Minority under International and European Law (1),diszkirimináció (1),pozitív diszkrimináció (1),Hammurapi (1),jogelmélet (1),kötéltánc (1),WTC (1),World Trade Center (1), MTA Jogtudományi Intézet (1),integrációelmélet (1),jogfilozófia (1),ügynökprobléma (1),UNCAC (1),Európa Tanács (1),igazságügy-miniszter (1),levél (1),jogaszvilag.hu (1),automatizálás (1),Polányi Mihály (1),gépesítés (1),New York Times (1),zálogjog (1),Mészáros Ádám (1),Teczár Szilárd (1),vállalkozás szabadsága (1),családi jog (1),Teczár-ügy (1),Teczár (1),mediátor (1),Doboz (1),jogi asszisztens (1),robot (1),pp. (1),elektronikus per (1),e-per (1),Polgári perrendtartás (1),megvesztegetés (1),antikorrupciós szabályozás (1),statisztika (1),ügyfélkapu (1),ÁNYK (1),viccek (1),bírósági fogalmazó (1),értetlenkedés (1),sírás (1),ügyfél (1),panasznap (1),roma kisebbség (1),roma kisebbségvédelem (1),kínzás (1),nők elleni erőszak (1),erőszak (1),élet és emberi méltóság (1), law and literature (1),Budapesti Ügyvédi Kamara (1),Justitia (1),megállapodás (1),sztereotípia (1),pszichopata (1),védő (1),bántalmazás (1),pszichopátia (1),esély az újrakezdésre (1),köztiszteletben álló (1),elítélt (1),magyar joggyakorlat (1),francia joggyakorlat (1),felelősség (1),portál (1),jogsértés (1),komment (1),American Bar Association (1),love your lawyer day (1),öleld meg a jogászod (1),ajánséksorsolás (1),promóció (1),melegházasság (1),Amerikai Legfelsőbb Bíróság (1),fogyatékos gyermek (1),poligámia (1),poker (1),online kaszinó (1),kaszinó (1),gyermekjog (1), New York-i Gyermekjogi Egyezmény (1),Lenkovics Barnabás (1),joghallgatók (1),alkotmánybírósági határozatok (1),Alkotmánybíróság elnöke (1),Alaptörvény módosítás (1),Áder János (1),köztársasági elnök (1),Bibó István (1),devizahitel (1),Magyar Nemzeti Bank (1),pacta sunt servanda (1),kisebbségvédelem (1),emberi méltóság (1),jogi oktatás (1),devizahiteles törvény (1),clausula rebus sic stantibus (1),res iudicata (1),Szabadság és Felelősség (1),Legfelsőbb Bíróság (1), Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1),Észtország (1), Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1),Costa Rica (1),szexuális bűncselekmény (1),Alkotmánytanács (1),Finnország (1),alkotmánybíróság (1),Nemzeti Hitvallás (1),Alapvetés (1),utólagos normakontroll (1),közvetlen panasz (1),Abtv. (1),valódi alkotmányjogi panasz (1),monogám párkapcsolati modell (1),válási statisztikák (1),azonosító (1),biometrikus azonosító (1),ujjlenyomat (1),tartás (1),hűség (1),ígéret (1),szerződés (1),retina (1),azonosítás (1),vénaminta (1),hangelemzés (1),íriszdiagnosztika (1),véna (1),retinakép (1),sci-fi (1),személyazonosság (1),boldogító igen (1),igen (1),szerzői jog (1),Anne Frank Alapítvány (1),publikálás (1),közkincs (1),könyv (1),napló (1),alma (1),irodalom (1),kézirat (1),holtomiglan-holtodiglan (1),jóban-rosszban (1),anyakönyvvezető (1),egyházi házasságkötés (1),polgári házasságkötés (1),társszerző (1),esküvő (1),személyi igazolvány (1),jogász nap (1),jogállamiság elve (1),sportjog (1),monográfia (1),emberi méltósághoz való jog (1),Vöröskereszt (1),szabálysértés (1),szankció (1),Sárközy Tamás (1),testnevelés (1),MOB (1),Magyar Olimpiai Bizottság (1),profi sportoló (1),sporttörvény (1),sportoló (1),Mt. (1),Hosszú Katinka (1),ingóság (1),Lex Sámli (1),alkotmánybírósági határozat (1),szórakozóhely (1),döntés (1),ABH (1),nem (1),minúcia (1),gyilkos (1),egyenlőség (1),beléptetés (1),hajléktalan (1),otthontalan (1),önkormányzati rendelet (1),Kaposvár (1),belépődíj (1),levásárolható (1),Otto Frank (1),Anne Frank (1),Parlagfű Bejelentő Rendszer (1),NÉBIH (1),parlagfű (1),PBR (1),pontgyűjtő akció (1),vásárló (1),csalódott vásárló (1),egészséges környezethez való jog (1),ágyú (1),pénzintézet (1),hitel (1),gazdasági válság (1),Wall Street farkasa (1),a nagy dobás (1),veréb (1),the big short (1),árkedvezmény (1),jutalomfalat (1),TI (1),Berlin (1),médiatréning (1),korrupció elleni harc (1),TI Akadémia (1),házasodási statisztikák (1),nemzetközi egyezmények (1),TI Academy (1),workshop (1),Új Ptk. (1),Fressnapf (1),átverés (1),Magyar Országos Közjegyzői Kamara (1),MOKK (1),NGO (1),közjegyző (1),pénzügyi krízis (1),bank (1),jogalkalmazás (1),Európai Tanács (1),elektronikus hírközlés (1),Ket. (1),vállalkozás (1),üzleti tisztesség (1),lajstromozás (1),hírközlés (1),szervezett bűnözés (1),London (1),New York (1),Madrid (1),hatóság (1),IP cím (1),előfizetői adatok (1),szolgáltatás (1),jogosult (1),jogi szolgáltatás (1),jelzálog (1),nindzsa (1),ninja (1),kereslet (1),kockázat (1),törlesztés (1),piaci érték (1),kőbalta (1),zugírászat (1),kuruzslás (1),cégnév (1),felelősségbiztosítás (1),szabályozás (1),fejlődés (1),Uber (1),adó (1)

Utoljára kommentelt bejegyzések

Reblog