A franciaországi terrortámadások hátteréről II. – Politikai kérdések

A francia titkosszolgálatok működésére vonatkozó első írásomat követően, a cikksorozat második részében szeretném bemutatni azt a részben politikai, részben jogi választ, amelyet a francia kormány hozott a terrortámadásokra reflektálva. A témakört, a korábbi írásomhoz hasonlóan, egy tanulmány segítségével szeretném bemutatni, melyet Dr. Sabjanics István írt, A párizsi terrortámadással kapcsolatos jogi következtetések címmel.

Szerinte "az elkövetők közvetlen, károkozásra irányuló szándéka mellett egyértelműen kitűnik a közvetett politikai indíték is, amely a francia társadalom és a politika befolyásolását célozza. A destabilizáció tüneti jelenség, a vérengzést követően csupán rövid távon jelentkezik."

"Ennél sokkal mélyrehatóbb eredményre törekszenek: a meglévő, lappangó társadalmi ellentéteket kívánják felerősítve a felszínre hozni, miközben a hatóságok és végső soron az állam iránti bizalom és lojalitás tűnik tova."

0 Tovább

A franciaországi terrortámadások hátteréről I. – Intézményi kérdések

Sokféle megközelítés napvilágot látott már a franciaországi terrortámadások elemzése során, azonban egészen autentikus forrásokra kevesen támaszkodtak. Akit a témakör egy kicsit is foglalkoztat, az minden bizonnyal feltette már magának a kérdést, hogy vajon miért pont Franciaországban történnek ezek a tragikus terrortámadások.

Természetesen ennek a szörnyű jelenségnek egészen biztosan nem kizárólag egyetlen oka van, de mégis vannak olyan felismerhető problémapontok, amik beazonosíthatóak. Ezek között nem utolsó sorban helyezkedik az, a mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy mi a fene van a francia titkosszolgálatokkal, hogy nem voltak képesek ezeket a merényleteket megakadályozni?

Őszintén szólva eddig nem követtem különösebben figyelemmel a francia politika vagy épp a francia nemzetbiztonsági szervek működését. Arra, hogy ezt milyen jól tettem, gyorsan rájöttem, amikor a napokban kezembe került Dr. Türke András István tanulmánya, amely "A francia szolgálatok átszervezéséről és jelenlegi helyzetéről" címet viseli. A francia titkosszolgálatok rendszerén ugyanis ember legyen a talpán, aki el tud igazodni, mire pedig egy kicsit is megértené bárki a működését, addigra egészen biztosan átalakítják.

A francia szervezetekre mindez nem volt mindig jellemző. A 80-as évekig viszonylagos állandóság jellemezte őket, amit csak a botrányok voltak képesek megzavarni. Sőt, talán az átalakítások járultak hozzá a botrányok kirobbanásához. Például 1946-ban hozták létre például a hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó SDECE-t (Service de Documentation Extérieure et de Contre-espionnage), a Kémelhárító és Küldokumentációs Szolgálatot, amely a miniszterelnök alá volt rendelve. Egészen 1981-ig többé-kevésbé botránymentesen működött, mígnem felmerült a lehetősége, hogy a szolgálatot fel akarják oszlatni.

terrortámadás Franciaország Párizs titkosszolgálat politika jog társadalom
A Rainbow Warrior emlékműve Aucklandben (Forrás: wikipedia.org)

0 Tovább

Magyarországon nemzeti marad az idegen nemzetiségű menekültekkel és a gyermekekkel kapcsolatos emberi jogi álláspont

A kormány számos ponton nem ért egyet az ENSZ-el az emberi jogok területén

A média mérsékelt érdeklődéssel számolt be arról, hogy 2016-ban Magyarország ismételten az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa vizsgálata alá került. De akár azt is lehetne mondani, hogy agyonhallgatta. Az mindenesetre tény, hogy az erre kijelölt munkacsoport egy évben három, egyenként kéthetes ülésszakot tart, egy-egy konkrét ország vizsgálatai között pedig nagyjából 5 év telik el.

ENSZ Emberi Jogi Tanács idegen 14 éven aluli büntetőjogi felelősség Magyarország kormánya változtatás ország biztonságos migráns diszkriminatív Trócsányi László igazságügyi miniszter

A régi röszkei előállító pont
(MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

0 Tovább

A börtön ablakába soha nem süt be a nap

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) 2015. március 10-én hozta meg ítéletét a Varga és társai kontra Magyarország ügyben. Az ítéletben hazánkat a nem megfelelő fogva tartási körülmények megszüntetésére, valamint preventív, illetve kompenzációs jogorvoslat kialakítására szólította fel. Az EJEB a Varga ügy óta 2016. január 7-éig eltelt időszakban 99 fő részére összesen 1.544.650 euro kártérítési összeget ítélt meg, a legutóbbi adatok szerint pedig a bírósághoz benyújtott ilyen jellegű újabb panaszok száma meghaladja a 4.500-at" - olvasható a jogszabálytervezet hatástanulmányában.

börtön ablak EJEB Emberi Jogok Európai Bírósága Varga és társai kontra Magyarország ügy fogva tartás körülmények kártérítés kompenzáció zsúfolt jogorvoslat fogvatartott

Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. márciusában (Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

0 Tovább

Parázs vita a Polgári Törvénykönyv tervezett módosítása körül

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara sajtóközleményben reagál Vékás Lajos nyílt levelére.

"A polgári törvénykönyv nem egy tudományos cikk, hanem egy, az életünket szabályozó jogszabály."

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara leszögezi: az új Polgári Törvénykönyv megszületése a 2013-as év kiemelkedő eseménye volt, a modern magyar jogtörténet mérföldköve. Hosszú munka előzte meg, s egy vitathatatlanul nagyszerű, kiemelkedő magánjogi alkotás jött létre. Az új Ptk. nem csak újszerű megoldásokat tartalmaz, de tagadhatatlanul érződik a résztvevők kreativitása, jobbító szándéka és az az alaposság, amellyel a bírói gyakorlatot kívánták a kódex részévé tenni.

közjegyző MOKK Magyar Országos Közjegyzői Kamara Vékás Lajos nyílt levél Ptk. Új Ptk. Polgári Törvénykönyv

0 Tovább
«
12

arsboni

blogavatar

Számít, mit olvasol. Számít, mit írsz. Minőségi jogi tartalom közérthető módon. Mindenkinek. www.arsboni.hu

Címkefelhő

Alkotmánybíróság (14),ügyvéd (7),Ptk. (7),Alaptörvény (7),AB (6),kártérítés (5),NAIH (5),panasz (5),Európai Unió Bírósága (5),alapjog (5),bíróság (5),terrorizmus (4),honvédelmi kötelezettség (4),migráció (4),Kövér László (4),sorkatonai szolgálat (4),korrupció (4),ENSZ (4),sérelem (4),katona (4),szolgálat (4),mediáció (4),kormány (4),dr. (4),kisdoktor (4),Dr. (4),DR. (4),nagydoktor (4),jogbiztonság (4),védjegy (4),Ars Boni (3),jog (3),EJEB (3),diszkriminatív (3),Franciaország (3),Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (3),roma (3),Emberi Jogok Európai Bírósága (3),Polgári Törvénykönyv (3),MÁV (3),védjegyjog (3),utazás (3),alapvető jogok biztosa (3),terrortámadás (3),jogalkalmazas (3),szakmai blog (3),EBH (3),jogallamisag (3),jogalkotás (3),AJBH (3),módosítás (3),sérelemdíj (3),bűncselekmény (3),Btk. (3),orvosi műhibaper (3),börtön (3),Transparency International (2),Vékás Lajos (2),ombudsman (2),Trócsányi László (2),megkülönböztetés (2),védjegyoltalom (2),alkotmánybíró (2),büntetőjog (2),orvos (2),vonat (2),nyílt levél (2),Egyenlő Bánásmód Hatóság (2),választás (2),párkapcsolat (2),házasság (2),enesazegeszsegugy (2),law and economics (2),szabadság (2),TASZ (2),Párizs (2),család (2),diszkrimináció (2),Európai Unió (2),politika (2),Büntető Törvénykönyv (2),szülő (2),Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (2),EU (2),büntetőeljárás (2),panaszos (2),alkotmányjog (2),termék (2),rendelet (2),petíciós jog (2),emberi jogok (2),sport (2),igazolás (2),szerencsejáték (2),internet (2),törvény (2),jogász (2),halálbüntetés (2),fogyasztó (2),alkotmányjogi panasz (2),orvosi műhiba (2),fogvatartott (2),közérdekű adat (2),közterület (2),elévülés (2),Kúria (2),önrendelkezési jog (2),MÁV-START Zrt. (1),Be. (1),kutya (1),interjú (1),producer (1),Z. Gábor (1),Mikulás (1),közérdekű (1),dal (1),Századvég (1),adatigénylés (1),cuki (1),állásfoglalás (1),torrent (1),egység (1),személyes adat (1),Péterfalvi Attila (1),jótállás (1),Samsung (1),csatlakozásmulasztás (1),EUMSz (1),vicces (1),csokoládé (1),Nestlé (1),Kraft Foods (1),burkini (1),titkosszolgálatok (1),Kit Kat (1),reklám (1),járatkimaradás (1),visszatérítés (1),szöveg (1),színház (1),zene (1),break (1),vs.hu (1),Himnusz (1),exkluzív (1),Michelin-csillag (1),késés (1),jegyár visszatérítés (1),alaptalan (1),szósz (1),pizza (1),őrült (1),munkaügyi bíróság (1),kielégülés (1),DSM-V (1),Royall-jelvény (1),beleegyezés (1),sérülés (1),testi épség (1),halál (1),májzsugorodás (1),adósság (1),Harvard (1),MNB törvény (1),Péterfalvy Attila (1),közérdekből nyilvános adat (1),VERITAS (1),rabszolgaság (1),Gordon-Reed (1),címer (1),szexuális játék (1),szex (1),tartós betegség (1),fogyatékosság (1),Kft. (1),személyi jövedelemadó (1),szja (1),szakorvos (1),háziorvos (1),korlátolt felelősségű társaság (1),civil szervezet (1),A szürke ötven árnyalata (1),mazochimus (1),szadizmus (1),létesítő okirat (1),alapítvány (1),március 15. (1),egyesület (1),postatörvény (1),visszaható hatály (1),Mondelez (1),kúria (1),MNB (1),törvénymódosítás (1),sztrájktörvény (1),sztrájk (1),sztrájkjog (1),májgyulladás (1),májrák (1),választási eljárás (1),alaptörvény-ellenes (1),különvélemény (1),választási törvény (1),orvosi műhiba per (1),májkimélő diéta (1),hepatitis C (1),fidesz (1),szabadságvesztés (1),Európai Unió Szellemi Tulajdonjogi Hivatala (1),European Union Intellectual Property Office (1),EUIPO (1),OHIM (1),Office for the Harmonization in the Internal Market (1), cirrózis (1),Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (1),IP Translator (1),korlátlan internet (1),Nemzeti Választási Bizottság (1),prostituált (1),prostitúció (1),tiltólista (1),Dark Web (1),NAV (1),tiltott weboldal (1),Kiss László (1),csomag (1),kopaszok (1),vagyonőr (1),jelvény (1),Városliget (1),kinyitás (1),munkáltató (1),ajtó (1),jogszabály (1),indokolás (1),Magyar Államkincstár (1),KINCSINFO (1),Kft (1),MÁK (1),per (1),valós (1),vélt (1),babakocsi (1),cigány (1),Ruanda (1),Kenya (1),elbírálás (1),Afrika (1),konferencia (1),AIDS (1),USA (1),konzul (1),követség (1),buszsofőr (1),buszvezető (1),zaklatás (1),kérelmező (1),vízumkérelem (1),kutató (1),leltár (1),ügyvezető (1),rögzítés (1),cél (1),kártalanítás (1),telefonbeszélgetés (1),telefon (1),Sky Greece (1),utazás megtagadása (1),vélemény (1),magánszféra (1),bukás (1),tervezet (1),NER (1),jogszabálytervezet (1),védelem (1),személyes adatok védelméhez való jog (1),Air Transat (1), Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (1),idegen (1),14 éven aluli (1),büntetőjogi felelősség (1),Emberi Jogi Tanács (1),Ket (1),Állami Számvevőszék (1),jelentés (1),Magyarország kormánya (1),változtatás (1),Kanada (1),nemzetiség (1),igazságügyi miniszter (1),migráns (1),ország (1),biztonságos (1),vízum (1),bejutas (1),ajánlatkérő (1),ajánlattétel (1),Orbán Viktor (1),visszaélés (1),nyerőszám (1),közbeszerzés (1),Kbt. (1),közbeszerzési törvény (1),védőoltás (1),gyermek (1),titkosszolgálat (1),egészséges fejlődés (1),iskola (1),oltás (1),Székely László (1),busz (1),poggyász (1),Down-kór (1),társadalom (1),oltalom (1),Down-szindróma (1),szűrés (1),francia (1),rekord kártérítés (1),forma (1),palack (1),Volán (1),elveszett (1),BKV (1),Wish (1),Coca Cola (1),Bounty (1),EMMI rendelet (1),adókevezmény (1),Microsoft (1),Office (1),frissítés (1),vesekő (1),kormányrendelet (1),(1),Ternovszky v. Hungary (1),operációs rendszer (1),kedvezmény (1),közlekedési tevékenység (1),uber (1),előzetes döntéshozatal (1),C-434/15 (1),tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat (1),felhasználó (1),magzatvédelmi törvény (1),veszélyes üzem (1),körülmények (1),kompenzáció (1),zsúfolt (1),fogva tartás (1),kóma (1),ablak (1),Varga és társai kontra Magyarország ügy (1),jogorvoslat (1),otthonszülés (1),élethez való jog (1),Eütv. (1),magzat (1),korlátozás (1),kórház (1),bába (1),terror (1),iPhone (1),halászlé (1),forralt bor (1),karácsonyi vásár (1),ponty (1),karácsonyfa (1),fenyőfa (1),karácsony (1),karácsonyfadísz (1),karácsonyi köszöntés (1),oroszlán (1),Magyarország (1),OECD (1),antikorrupciós hivatal (1),szaloncukor (1),karácsonyi népszokások (1),Reszkessetek betörők! (1),csillagszóró (1),jogszabálysértés (1),Szegedi Tudományegyetem (1),egyenlő oktatáshoz való jog (1),mém (1),Szalai Anikó (1),Protection of the Roma Minority under International and European Law (1),diszkirimináció (1),pozitív diszkrimináció (1),Hammurapi (1),jogelmélet (1),kötéltánc (1),WTC (1),World Trade Center (1), MTA Jogtudományi Intézet (1),integrációelmélet (1),jogfilozófia (1),ügynökprobléma (1),UNCAC (1),Európa Tanács (1),igazságügy-miniszter (1),levél (1),jogaszvilag.hu (1),automatizálás (1),Polányi Mihály (1),gépesítés (1),New York Times (1),zálogjog (1),Mészáros Ádám (1),Teczár Szilárd (1),vállalkozás szabadsága (1),családi jog (1),Teczár-ügy (1),Teczár (1),mediátor (1),Doboz (1),jogi asszisztens (1),robot (1),pp. (1),elektronikus per (1),e-per (1),Polgári perrendtartás (1),megvesztegetés (1),antikorrupciós szabályozás (1),statisztika (1),ügyfélkapu (1),ÁNYK (1),viccek (1),bírósági fogalmazó (1),értetlenkedés (1),sírás (1),ügyfél (1),panasznap (1),roma kisebbség (1),roma kisebbségvédelem (1),kínzás (1),nők elleni erőszak (1),erőszak (1),élet és emberi méltóság (1), law and literature (1),Budapesti Ügyvédi Kamara (1),Justitia (1),megállapodás (1),sztereotípia (1),pszichopata (1),védő (1),bántalmazás (1),pszichopátia (1),esély az újrakezdésre (1),köztiszteletben álló (1),elítélt (1),magyar joggyakorlat (1),francia joggyakorlat (1),felelősség (1),portál (1),jogsértés (1),komment (1),American Bar Association (1),love your lawyer day (1),öleld meg a jogászod (1),ajánséksorsolás (1),promóció (1),melegházasság (1),Amerikai Legfelsőbb Bíróság (1),fogyatékos gyermek (1),poligámia (1),poker (1),online kaszinó (1),kaszinó (1),gyermekjog (1), New York-i Gyermekjogi Egyezmény (1),Lenkovics Barnabás (1),joghallgatók (1),alkotmánybírósági határozatok (1),Alkotmánybíróság elnöke (1),Alaptörvény módosítás (1),Áder János (1),köztársasági elnök (1),Bibó István (1),devizahitel (1),Magyar Nemzeti Bank (1),pacta sunt servanda (1),kisebbségvédelem (1),emberi méltóság (1),jogi oktatás (1),devizahiteles törvény (1),clausula rebus sic stantibus (1),res iudicata (1),Szabadság és Felelősség (1),Legfelsőbb Bíróság (1), Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1),Észtország (1), Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1),Costa Rica (1),szexuális bűncselekmény (1),Alkotmánytanács (1),Finnország (1),alkotmánybíróság (1),Nemzeti Hitvallás (1),Alapvetés (1),utólagos normakontroll (1),közvetlen panasz (1),Abtv. (1),valódi alkotmányjogi panasz (1),monogám párkapcsolati modell (1),válási statisztikák (1),azonosító (1),biometrikus azonosító (1),ujjlenyomat (1),tartás (1),hűség (1),ígéret (1),szerződés (1),retina (1),azonosítás (1),vénaminta (1),hangelemzés (1),íriszdiagnosztika (1),véna (1),retinakép (1),sci-fi (1),személyazonosság (1),boldogító igen (1),igen (1),szerzői jog (1),Anne Frank Alapítvány (1),publikálás (1),közkincs (1),könyv (1),napló (1),alma (1),irodalom (1),kézirat (1),holtomiglan-holtodiglan (1),jóban-rosszban (1),anyakönyvvezető (1),egyházi házasságkötés (1),polgári házasságkötés (1),társszerző (1),esküvő (1),személyi igazolvány (1),jogász nap (1),jogállamiság elve (1),sportjog (1),monográfia (1),emberi méltósághoz való jog (1),Vöröskereszt (1),szabálysértés (1),szankció (1),Sárközy Tamás (1),testnevelés (1),MOB (1),Magyar Olimpiai Bizottság (1),profi sportoló (1),sporttörvény (1),sportoló (1),Mt. (1),Hosszú Katinka (1),ingóság (1),Lex Sámli (1),alkotmánybírósági határozat (1),szórakozóhely (1),döntés (1),ABH (1),nem (1),minúcia (1),gyilkos (1),egyenlőség (1),beléptetés (1),hajléktalan (1),otthontalan (1),önkormányzati rendelet (1),Kaposvár (1),belépődíj (1),levásárolható (1),Otto Frank (1),Anne Frank (1),Parlagfű Bejelentő Rendszer (1),NÉBIH (1),parlagfű (1),PBR (1),pontgyűjtő akció (1),vásárló (1),csalódott vásárló (1),egészséges környezethez való jog (1),ágyú (1),pénzintézet (1),hitel (1),gazdasági válság (1),Wall Street farkasa (1),a nagy dobás (1),veréb (1),the big short (1),árkedvezmény (1),jutalomfalat (1),TI (1),Berlin (1),médiatréning (1),korrupció elleni harc (1),TI Akadémia (1),házasodási statisztikák (1),nemzetközi egyezmények (1),TI Academy (1),workshop (1),Új Ptk. (1),Fressnapf (1),átverés (1),Magyar Országos Közjegyzői Kamara (1),MOKK (1),NGO (1),közjegyző (1),pénzügyi krízis (1),bank (1),jogalkalmazás (1),Európai Tanács (1),elektronikus hírközlés (1),Ket. (1),vállalkozás (1),üzleti tisztesség (1),lajstromozás (1),hírközlés (1),szervezett bűnözés (1),London (1),New York (1),Madrid (1),hatóság (1),IP cím (1),előfizetői adatok (1),szolgáltatás (1),jogosult (1),jogi szolgáltatás (1),jelzálog (1),nindzsa (1),ninja (1),kereslet (1),kockázat (1),törlesztés (1),piaci érték (1),kőbalta (1),zugírászat (1),kuruzslás (1),cégnév (1),felelősségbiztosítás (1),szabályozás (1),fejlődés (1),Uber (1),adó (1)

Utoljára kommentelt bejegyzések

Reblog