Az elmúlt években elképesztő népszerűségnek örvendett A szürke ötven árnyalata c. regény, majd annak filmváltozata, lényegében mainstream témává téve a megszokottól eltérő szexualitás kérdéskörét. Az talán közismert tény, hogy Magyarországon, nagykorúak között, a homoszexuális nemi kapcsolat, 1961 óta nem bűncselekmény. Kérdés azonban, hogy hogyan viszonyul a büntetőjog például A szürke ötven árnyalatában olvasható, szexuális játékokhoz.

(Kép: myinforms.com)

Vajon mivel folytatódik? Tettleges becsületsértés? Személyi szabadság megsértése? Aljas célból, védekezésre és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés? Vagy valami egészen más?

Valószínűleg kevesen gondolnak arra az adott pillanatban, hogy vajon egy szexuális játék valóságban történő kipróbálása bűncselekmény-e vagy sem. Mivel azonban most van időnk ezen elmélkedni, így érdemes ezt a témát megvizsgálni – szigorúan a büntetőjog szemszögéből. A virágnyelvet pedig félretéve: igen, a szexuális szadizmus és szexuális mazochizmus büntetőjogi megítéléséről lesz szó.

Meddig terjed az önrendelkezés joga?

Csak említés szintjén szeretném rögzíteni, hogy bár a jelenlegi Alaptörvényünk nem rendelkezik kifejezetten a nemi irányultság megválasztásának a kérdésköréről, de az emberek általános szabadságjogából nyilvánvalóan levezethető, hogy mindenki szabadon megválaszthatja a nemi irányultságát.

Az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdés alapján mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. A szabadságjogok csak szűk körben és kivételesen korlátozhatóak. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

A tényleg rövid alkotmányjogi kitérő talán annyiban mégis indokolt, hogy a bűncselekmény fogalmi elemei között megtalálható „társadalomra veszélyesség” kapcsán a jelenség vizsgálható legyen. Társadalomra veszélyes cselekmény ugyanis az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.

A bejegyzés keretei között csak utalnék arra, hogy a büntetőeljárás a joggyakorlat alapján a legritkább esetben végződik azon megállapítással, hogy egy cselekmény azért nem volt bűncselekmény, mert az nem volt veszélyes a társadalomra. Ez persze azért sem fogadható el megnyugtató válaszként, mert egyértelműen látszik, hogy egy ilyen szexuális játék

mások Alaptörvényben védett személyét vagy jogait potenciálisan sértheti, de még inkább veszélyeztetheti.

Elkövethető-e bűncselekmény azzal, hogy valaki a saját testi épségét megsérti?

A válaszokat keresve érdemes további vizsgálódást tenni a területen. Lehet-e például abból kiindulni, hogy a Büntető Törvénykönyv hatályos rendelkezései alapján az öngyilkosság nem bűncselekmény? Ebből ugyanis logikailag következne, hogy ha az öngyilkosság nem bűncselekmény, akkor az annál „kevesebb”, önmagának okozott testi sértés és/vagy egészségkárosítás sem lehet az. Ez alól azonban máris találunk kivételt, ami a katonai szolgálat alól való kibúvás esete, mely esetében az öncsonkítás és az ön-egészségkárosítás is tényállásszerű magatartásnak értékelhető.

Az a hadköteles ugyanis, aki abból a célból, hogy a katonai szolgálat alól kivonja magát, megjelenési vagy bevonulási kötelezettségének nem tesz eleget, illetve testét megcsonkítja, egészségét károsítja, vagy megtévesztő magatartást tanúsít, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A vonatkozó jogdogmatika egyik irányzata alapján ráadásul az élet tekintetében sem feltétlenül van meg az egyén önrendelkezési joga, „csak” a büntethetőség lehetetlenül el az elkövető szükségszerű halála miatt.

Nem fog büntetőeljárás indulni. Legalábbis az ugróval szemben. (Kép: pinterest.com)

Lehet, hogy furcsa módon a katonai szolgálat alól való kibúvás esete hordozza magában mégis a megoldást? Az említett bűncselekményből ugyanis a contrario következhet az is, hogy a jogalkotó csak abban az esetben kívánja az öncsonkítást, illetve ön-egészségkárosító magatartást büntetni, ha annak célja a katonai szolgálat alól való kibúvás.

Abból pedig, hogy az adott cselekményt csak egy nagyon speciális esetben rendeli büntetni az következik, hogy bármely más esetben – legalábbis büntetőjogi értelemben – a cselekmény megengedett.

A többről-kevesebbre történő következtetés elve alapján pedig, ha az öncsonkítás és ön-egészségkárosítás általánosságban nem büntetendő, akkor a testi sértés sem lehet az.

Idáig persze jóval rövidebb gondolatmenettel is el lehet jutni, hiszen testi sértés kizárólag mások testi épsége, illetve egészsége megsértésével lehet elkövetni, a kulcsszó pedig természeten a „mások”.

A kérdés egyik fele tehát pontosan megválaszolható. Csak egy nagyon szűk körben számít bűncselekménynek a saját testi épség, illetőleg egészség megsértése, egyebekben az nem ütközik a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseibe. Ennél sokkal fontosabb kérdés azonban, hogy mi a helyzet azzal a személlyel, aki ehhez segítséget nyújt, illetve, aki úgy követ el büntetőjogi tényállásszerű magatartást, hogy abba a „sértett” előzetesen beleegyezett.

Az előzetes beleegyezés lenne a megoldás kulcsa?

A helyzet a magánindítványra üldözendő bűncselekmények esetében egyértelműnek tűnik, hiszen a „sértett” maga dönthet arról, hogy kíván-e büntetőeljárást indítani. Azonban bizonyos szexuális játékok potenciálisan alkalmasak lehetnek súlyos testi sértés vagy épp maradandó egészségkárosodás okozására is, ráadásul a könnyű testi sértés minősített esetei sem magánindítványra üldözendőek. Kicsit még tovább boncolgatva a témát vajon egy hegtetoválás elkészítése miért nem bűncselekmény?

A jogdogmatika persze a kizáró okok között tárgyalja a sértett beleegyezését. A beleegyezés szükséges követelménye, hogy az

• önkéntes és komoly legyen,
• az elkövetés előtt vagy alatt történjen, és
• hogy beszámítási képességgel rendelkezzen a nyilatkozattevő.

Ez a nyilatkozat akkor vehető csak figyelembe, ha

• a beleegyezés tekintetében a sértettet megilleti a rendelkezés joga
• és a társadalom számára hasznos célra irányul.

A fentiek alapján a sértettet bizonyos korlátozásokkal, de megilleti az önrendelkezés joga, de továbbra is kérdés, hogy mi tekinthető a társadalom számára hasznos célnak?

Többek között ilyennek tekinthetőek például – az iskolapélda nyomán – a küzdősportok. A probléma azonban kettős, mivel az elv nem azt írja elő, hogy a társadalom számára nem lehet káros vagy közömbös a cél, hanem azt, hogy kifejezetten hasznosnak kell lennie. Állítható-e megnyugtató bizonyossággal, hogy az ember (ráadásul atipikus módon történő) szexuális kielégülése társadalmilag hasznos cél lenne?

Csak egy gondolat erejéig: ha az emberek szexuális kielégülése társadalmilag hasznos lenne, akkor az ilyen jellegű szolgáltatást az állam nemhogy nem tiltaná vagy megtűrné, hanem egyenesen támogatná.

Mielőtt pedig mindezt valaki áltudományosnak és manipulatívnak titulálná: Csehországban az állam által is támogatott szexuális asszisztensek segítik azokat a mozgáskorlátozottakat, akik igénylik a szolgáltatásukat. Magyarországon persze mindez elképzelhetetlen.

Cseh szexuális asszisztens (Kép: rozkosbezrizika.cz)

Egyébként a társadalmilag hasznos cél kapcsán nem lehet megkerülni azt a tényt sem, hogy a mentális betegségek kapcsán mérvadó DSM-V (The Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 2013 óta hatályos. Az ötödik kiadás a parafíliák között továbbra is felsorolja a szexuális szadizmust és a szexuális mazochizmust, bár a jelenség megítélése kapcsán a szexológusok között sincs teljes egyetértés, fok- és mértékhatározók függvényévé téve a kérdéskört.

A másik probléma, hogy a sértett beleegyezése, mint kizáró ok nincs is a Büntető Törvénykönyvben szabályozva. A jogelv tartalmát lényegében a bírói gyakorlat és a jogdogmatika alakítja, ebből következően pedig meg is változhat, bővülhet, illetőleg szűkülhet annak tartalma. Egy jogdogmatikai elvre való hivatkozás eredményessége alapvetően függ a jogalkalmazó személyétől és megítélésétől.

A megítélésénél pedig egyáltalán nem mellékes, hogy itt általában egyes büntetőjogi tényállások minősített eseteiről van szó. A büntetés például bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a könnyű testi sértést aljas indokból vagy célból és/vagy védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére követik el. Ez a fordulat pedig már eleve nem magánindítványra üldözendő.

(A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket írásomban azért nem vizsgáltam, mert a jelen gondolatmenet kifejezetten arról az esetkörről szól, amikor egyébként a szexuális játék minden eleme a két (vagy esetleg több) fél konszenzusán alapul. Ez a konszenzus pedig tökéletesen hiányzik a szexuális erőszak törvényi tényállásából.)

Az előzetes beleegyezés a magyar büntetőjog legnagyobb gumiszabálya?

A kérdésekre tehát csak részben tudtam egyértelmű választ adni, talán a „jog 50 árnyalatának” köszönhetően. Nyilvánvalóan az előzetes beleegyezés kérdésköre lenne a legkézenfekvőbb válasz. Az egyébként is „csak” egy jogdogmatikai elv kapcsán körvonalazódó, „társadalom számára hasznos cél” a véleményem szerint, azonban rendkívül nehezen értelmezhető jogbiztonságot valóban garantálni tudó ismérvként.

Mitől lesz társadalmilag hasznos egy hegtetoválás elkészítése, a szexuális szadizmus megélése, a nyílt erőszakra épülő – néha halálos kimenetelű – küzdősportok, vagy épp látványos show-k, az életveszélyes kaszkadőrmutatványokban való közreműködés? Miért fél ennyire a jogalkotó annak jogszabályban történő rögzítésétől (nem feltétlenül kizárólag a magyar büntetőjogra fókuszálva), hogy a „sértetti” beleegyezés esetén számos tényállásszerű magatartásnál nem beszélhetünk bűncselekményről? Ennyire nehéz lemondani a büntetőhatalomról?

Sokan bírálják az MMA szabályait (Kép: rantsports.com)

Dr. Németh Imre: A sértett beleegyezése a büntetőjogban c., 2012-ben publikált doktori értekezése külön fejezetet szentelt, ahogy ő fogalmaz „a szado-mazochista cselekmények büntetőjogi megítélésének”. Sajnos azonban a jelenséget nem helyezte a magyar jogrendszerbe, a példaként említett, angolszász jogesetek pedig nem biztos, hogy megfelelő kiindulópontot jelentenek a kérdés vizsgálatában.

A másik oldalról az is világosan látszik, hogy Magyarországon csak nagyon ritkán és akkor is, szinte kivétel nélkül más, súlyosabb bűncselekmény kapcsán merül fel „a szado-mazochista cselekmény”, mint a történeti tényállás egyik eleme, leginkább a cselekmény esetleges minősítő körülményeként.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a terheltek kérelme alapján indult eljárásban, a Brown és társai kontra Egyesült Királyság ügy kapcsán, 1994-ben kimondta, hogy a szado-mazochista cselekmények során megvalósított súlyos testi sértésért a büntetőjogi felelősségre vonás nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkében védelmezett magánszférához való jogot – derül ki Dr. Németh Imre már említett tanulmányából.

Véleménye szerint egyébként a sértetti beleegyezés, mint büntethetőségi akadály elfogadása vagy elutasítása az adott magatartás büntetendővé nyilvánításával összefüggő, büntetőpolitikai kérdés. A probléma – meglátásom szerint – az, hogy ezek szerint a sértetti beleegyezés kapcsán, a magánügy és a közügy határának meghúzásakor, egy többségi társadalmi értékítéletet leképező (de ez sem feltétlen ismérv, hiszen a társadalmi együttélés szabályai azzal szemben is alakíthatóak) büntetőpolitika, egy jogi dogmatika közvetítésével, egy bírói mérlegelést követően érvényesül olyan területen, amely szükségszerűen súlyos beavatkozást jelent a magánszféra területén.

Nem kell aggódni, majd a büntetőpolitika eldönti (Kép: szuveren.hu)

Mint azt korábban említettem, a sértetti, előzetes beleegyezés iskolapéldája a veszélyes küzdősportok jogi megítélése. Mindazonáltal a vizsgált jogdogmatikai elv a jelentőségéhez képest nagyon kevés figyelmet kap, pedig a mindennapok során nagyon fontos szerepe van a büntetőjog, és áttételesen a közügy és a magánügy határainak a meghúzásánál. A sportok ezért is jelentik talán a legkézenfekvőbb példát, mivel az a legtöbb embert életét érinti vagy érintheti, így az elv a leggyakrabban ott érvényesül.

Hasonló témával foglalkozott az Ars Boni felületén Csizmók Adrienn is az Erőszak a pályán c. írásában, melyben azonban kifejezetten a sportsérülésekkel kapcsolatban került megvizsgálásra a sértetti beleegyezés témaköre. Ő arra a következtetésre jutott, hogy a testi sértés tényállásának sportjogi aspektusa is elég elhanyagolt téma a szakirodalomban, mindazonáltal vallja, hogy a sértetti beleegyezésnek a sport területén is határai vannak.

A kérdéskör vizsgálatát persze inkább csak elméleti okfejtésnek szántam, hiszen az általános vélekedés ezekre az esetekre nem tekint bűncselekményként, mégis érdekes, hogy a jog vajon melyik ponton tudja elhatárolni ezeket a jelenségeket a bűncselekménytől. Ha egyáltalán képes erre.

Gyömbér Béla

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon!