Szimbolikus jelentőségű kérdés osztotta meg sok éven keresztül a világ egyik leghíresebb jogi egyetemének tanárait, hallgatóit és a szélesebb közvéleményt. Úgy tűnik, hogy a Massachussets állambeli Cambridge-ben hosszú idő után jelentős lépéssel kerültek közelebb a megoldáshoz.

2015 októberében a Harvard jogi karán hallgatói mozgalom, ennek nyomán pedig novemberben bizottság alakult a kari vezetőség, hallgatók, oktatók, a személyzet, valamint az alumni részvételével. A Martha Minow dékán által felkért és Bruce Mann professzor által vezetett testületnek kényes kérdésben kellett állást foglalnia: mi legyen a sorsa a Harvard Law School hivatalos szimbólumának, amely egy 18. századi rabszolgatartó nagybirtokos család címerén alapul? A dékán március elején továbbította a bizottság jelentését az egyetem vezetése felé.

A vitában természetesen nem a rabszolgasághoz való viszonyulás mentén alakultak ki az álláspontok és véleménykülönbségek.

A Harvard Law School, a Royall család és a címer története

1937-ben, az egyetem fennállásának 300. évfordulója alkalmából a Harvard vezetősége egy heraldika-szakértő által készített címereket adományozott az egyetem bő két tucat intézményének, így a jogi karnak is, azzal, hogy azokat csak ceremoniális és dekoratív céllal, alkalmanként szabad felhasználni. A címerpajzs középső mezejében fehér alapon három búzaköteg látható, a pajzs tetején pedig az egyetem jelszava: VERITAS (latinul: igazság).

Az újdonsült címer évtizedekig nem gyökeresedett meg a jogi kar reprezentációs kommunikációjában: a kiadványokon, röviditalos poharakon, nyakkendőkön csak az 1960-as évek végétől kezdett megjelenni, igazán elterjedtté pedig az 1990-es évek közepén, a „brandépítés” térhódításával vált.

A Harvard Egyetem jogi karának (Harvard Law School) története 1815-ig nyúlik vissza. Noha maga a kar elődjének számító Law Department csak az 1817/18-as tanévben kezdte meg működését, az egyetem 1815-ben részállásban egy jogász professzori státust létesített. Az itt foglalkoztatott professzor (egyébként Massachussets állam Legfelső Bíróságának tagja), Isaac Parker észlelte, hogy a harvardi jogi oktatás megalapozásához egyetlen professzor részállású tevékenységének finanszírozása nem lehet elegendő. A következő évben elkészített egy javaslatot, 1817-ben pedig sikeresen meggyőzte az egyetem vezetését egy önálló szervezeti egység felállításáról, egy teljes állásban foglalkoztatott professzor vezetésével. Az újonnan alapított Law Department 1817-ben alakult meg, folyamatosan működve a későbbi Harvard Law School elődjeként.

Az említett részállású professzor státusát azonban 1815-ben nem saját büdzséjéből fedezte az egyetem, hanem egy korábbi adományból származó jövedelem felhasználásával. Egy bizonyos ifj. Isaac Royall (1719–1781) nagybirtokos ugyanis halálakor akként rendelkezett, hogy az államban lévő földjeit a Harvard örökölje, a jövedelemből pedig az egyetem (választása szerint) egy jogi vagy anatómiai támogatott professzorátust létesítsen. Az intézmény az 1800-as évek elejéig kezelte, majd több részletben eladta az ifjabb Royall által ráhagyományozott vagyont, amelyből 1815-ben az említett státust létesítette.

Az elmúlt évtizedek történettudományi kutatásainak köszönhetően azonban fény derült arra, hogy a Royall család vagyona rabszolgamunkából származott: idősebb Isaac Royall (1677–1739) a karibi szigetvilágban (Antigua szigetén) rendelkezett cukornádültetvénnyel, valamint Massachussets államban számos farmmal – mindegyiket afrikai rabszolgákkal műveltette. Az idősebb Royall kegyetlen birtokos hírében állt: 1737-ben részt vett egy rabszolgák által tervezett lázadás leverésében és megtorlásában, amelynek következtében 60 helyi rabszolgatartó 4 és fél hónap alatt összesen 88 embert végeztetett ki akasztófán, élve elégetéssel vagy kerékbetöréssel.

Halála után fia örökölte a vagyont. (A történészek nem találtak bizonyítékot arra, hogy az akkor 17 éves fiatalember részt vett volna az antiguai vérengzésben.) Az ifjabb Royall az amerikai függetlenségi háború kitörésekor az angol koronához lojális tábor mellé állt, ezért földjeit hátrahagyva hamarosan menekülnie kellett. Londonban lelt menedékre, ahol néhány éven belül meghalt.

A Royall család által az 1730-as években már biztosan használt címerpajzs fehér alapon három búzakévét ábrázolt.

A vita kibontakozása és a bizottság tevékenysége

A rabszolgaság, valamint a kar történetét bemutató történészi munkák az elmúlt években tárták fel a Royall család és a Harvard által használt címerek kapcsolatát. A kialakuló diskurzus 2015 októberében csúcsosodott ki, amikor „Royall Must Fall” (kb. „Royall-nak vesznie kell”) néven hallgatói kezdeményezés indult a címertől való szabadulás érdekében. Ennek folyományaként az ügy megvitatására november 30-án a dékán egy bizottságot kért fel a kar oktatóiból és végzett diákjaiból (köztük történészek is megjelentek), amely 2016 januárjában a hallgatói önkormányzat által választott tagokkal, valamint a munkavállalók képviselőivel egészült ki. November és a teljes bizottság január végi első ülése között a kar közösségének véleményét igyekeztek megismerni egy erre a célra létrehozott email-fiókon, valamint személyes fogadóórákon és kisebb körben tartott vitákon keresztül. Összesen több mint ezren nyilvánítottak véleményt a kérdésben. Február folyamán két nyílt ülést tartott a bizottság, a hó végén pedig értékelte a hallottakat és megfogalmazta ajánlását, amelyet 2016. március 3-án nyújtott be az egyetem vezetésének.

A vita során mind a két oldalon rengetegen érveltek, liberális vagy konzervatív politikai beállítottságtól, kortól és bőrszíntől függetlenül. Sokan jelezték, hogy fogalmuk sem volt az intézmény címerének eredetéről, de az újonnan megszerzett ismeretek vállalhatatlanná teszik számukra a szimbólumot. Mások ettől függetlenül továbbra is az alma matert, annak értékeit és nem rabszolgaságot látták benne. 

A gyújtópont nem a rabszolgasághoz való hozzáállás volt, hanem az elvontság magasabb szintjén álló kérdések. Mire kötelez bennünket a múlt? Mi szolgálja jobban a történelemmel való szembenézést? Vissza tudja-e nyerni egy szimbólum a régi jelentését most, hogy széles körben tudomást szereztek róla? Lehet-e egy szimbólumnak több, homlokegyenest eltérő jelentésrétege? Hogyan viszonyulhatunk egy olyan jelvényhez, amely mélyen sérti a közösségünk egy részét? Nem helyzetspecifikus problémák ezek: hazánkban számos kérdésre rímel a dilemma.

Érvek a címer eltörlése ellen:

Számosan érveltek a címerpajzs érintetlenül hagyása mellett.
Érvrendszerük két pilléren nyugszik. Egyrészt azt az állítást vitatják, hogy maga a szimbólum problematikus lenne. Úgy vélik, a címer 1937-től a közelmúltig de facto a jogi kart reprezentálta; se többet, se kevesebbet. Ez mindenféle jó és rossz, kedves és fájdalmas asszociációkat képes volt ébreszteni, de egyiknek sem volt köze Royall-hoz, vagy a rabszolgasághoz. Sok idősebb színes bőrű alumnusz is jelezte, hogy továbbra is jó szívvel gondol a címerre, mert olyasmit jelent számára, amire büszke lehetett egy olykor ellenséges környezetben.

Szerintük maga az ábrázolás sem kapcsolódik szervesen a rabszolgasághoz: három búzaköteg – akkoriban szokásos szimbólumok voltak, többféle mezőgazdasági jelentéssel: termékenység, jó aratás, stb. Semmi különös motívum nem kötötte őket a Royall családhoz, ahogyan annak sincs semmi nyoma, hogy 1937-ben a döntéshozók közül bárki (vagy a címer tervezője) tudatában lett volna a család rabszolgasággal való kapcsolatának – vagy akár feltette volna ezt a kérdést. Ez tehát egy szubjektív, a döntéshozó tudattartalmán alapuló érvelés.

Az ellenérvek másik pillére lényegesen elvontabb, elvibb. A bizottság egy tagja, Annette Gordon-Reed „különvéleményben” („A Different View”) fejti ki álláspontját. A címeren található szimbólummal kapcsolatban ő is jelzi, hogy az önmagában nem sértő (még az USA pennyjén is megjelent), hiszen nem kötődnek hozzá olyan jelentések, amelyek például a konföderációs zászlóhoz, vagy a nemzetiszocialista jelképekhez. Nem lehet tehát egy kalap alá vonni azokkal a lobogókkal, amelyek alatt nyíltan a rabszolgaság fenntartásáért szálltak harcba, vagy katonák milliói indítottak volna el egy pusztító világégést.

Gordon-Reed szerint a címer eltörlése kisebb konfliktussal járó megoldás ugyan, de hosszú távon helytelen. Úgy gondolja, éppen azért érdemes életben tartani az emléket, hogy az intézmény és közössége maradhasson hajthatatlanul őszinte és nyitott a világ felé most és a jövőben, a kar múltját jelentő egyik fontos tényezővel kapcsolatban.

Nincs olyan árnyék, amely az intézményre vetülne, tekintve, hogy az elmúlt évtizedek hallgatói mi mindent vittek végbe a közszolgálatban és máshol az egyenlőség jegyében. Ez a munka biztosan egy nagyobb öndefiníciós erő, mint egy régi család búzakalászai. Ezt jelenti ma a címer. A legbecsületesebb dolog a mostani jelvény fenntartása és folyamatos értelmezése, ami elmeséli az intézmény eredetének valódi történetét és kapcsolatot teremt azok felé, akik valójában az ősöknek tekinthetők: nem Isaac Royall, hanem az ültetvényén dolgozó, a vagyonát létrehozó emberek. 

A Harvard hallgatóit ma ezerszer több szál köti a Royall-birtokok rabszolgáihoz, mint a rabszolgatartójukhoz. És ez mindig is így lesz, akár elrejtik a címert, akár nem. Sokakat visszataszít a szimbólum megismert jelentése. Szerinte viszont az embereknek kellene gondolni a rabszolgaságra, amikor a kar címerére néznek – de egy olyan narratívában, ami a rabszolgákat és nem a rabszolgatartókat állítja középpontba. Ha nincs ez szem előtt, az egy elvesztegetett lehetőség a tanításra és a szembenézésre.

Megérti a kisebb ellenállás felé törekvést, de úgy látja, hogy ehelyett a mersz és a kreativitás pillanata jött el. A kar számára fennállásának kétszázadik évfordulója (2017-ben) remek lehetőséget biztosít önmaga újradefiniálására, a címer értelmének megfogalmazására, amelynek szerves része a múlt, de a jövőnek szól.

Gordon-Reed konkrét javaslatot is megfogalmaz: a címeren szereplő VERITAS mottó alá, az intézmény értékeit kifejezendő meg kellene jelennie a IUSTITIA szónak is, meghagyva, de lekicsinyítve a sokszor emlegetett búzakévéket. Ezzel kötnék össze vizuálisan is a múltat a jelennel. Mindez természetesen nem merülhet ki egyetlen ünnepségben és jól megírt beszédek elmondásában. Az Egyesült Államokban számos jó és követendő példa van a múlt feldolgozására, amelyekből lehet és érdemes tanulni a Harvardnak is.

Összességében elmondható, hogy a különvélemény szerzője nem az inzultust, múltbéli sebek feltépését látja a jelvény körüli vitában, hanem lehetőséget a továbblépésre.

Érvek a címer eltörlése mellett – A bizottság döntése

A nyílt vitákat és a döntéshozatalt követően a bizottság március 3-án terjesztette ajánlását az egyetem vezetése elé, amelyben javasolta a címerpajzs visszavonását.

Ahogyan a döntés indokolásában is megjelenik, a bizottság felismerte, hogy a téma heves indulatokat vált ki a közösség tagjaiból. Elismeri ezeket az érzéseket, de az érzéseken alapuló állásfoglalás helyett – ahogyan egy akadémiai közösségben illik – érvek és elvek mentén hozta meg a döntését. Konszenzusra törekedtek és ezt részben el is érték. Egyetértettek abban, hogy a modern intézményeknek is fel kell ismerni a rabszolgasággal való múltbéli kapcsolatukat – nem a megbélyegzés, hanem a megértés miatt. A jogi kar esetében ez a felismerés egy mementót kell, hogy jelentsen a faji megkülönböztetés igazságtalanságáról.

Nem volt azonban egyhangúság abban a kérdésben, hogy a címer visszavonása segíti, vagy épp gyengíti e cél elérését. Utóbbi oldal érveit a fentiekben ismertettük.

A jelvény visszavonását sürgető szempontok egyike figyelmen kívül hagyja a címer keletkezésének és használatának szubjektív körülményeit: azt állítja, hogy a rabszolgatartó kapcsolatról való nemtudás ellenére az egyetem mai értékeivel szembemegy az újonnan feltárt jelentéstartalom. Ugyanígy az is tény, hogy az 1937-es és a 2016-os kar között nagy különbség van: ma az intézmény nem tudja és nem is akarja ezt figyelmen kívül hagyni.

Szempont volt továbbá, hogy – amint fentebb, a címer történetének ismertetéséből kiderül – a kar jelvénye mind keletkezését, mind tényleges használatba kerülését tekintve viszonylag új, így visszavonása nem veszélyeztet számottevő történelmi hagyományokat sem.

Azon sokaknak, akik a Royall-jelvény eltörlésében a kar alapítójának megtagadását látják és emiatt tiltakoztak ellene, felhívják a figyelmét, hogy a földbirtokos adománya nem közvetlenül a harvardi jogi oktatás intézményes megindítását jelentette: megindította ugyan az ahhoz vezető okfolyamatot és segítette annak kibontakozását, ám a Law Department 1817-es életre hívása már az egyetem saját kezdeményezésére és saját költségvetésének terhére történt.

Kérdés, hogy személyes kiválósága miatt tisztelik Isaac Royall-t, vagy amiatt, hogy földet adományozott a Harvardnak. Az indokolás értelmében nem arról kell dönteni, hogy Royall-t mint a 18. századi embert ítélik-e el a 21. század standardjai alapján. Azt kell végiggondolni, hogy a 21. században szimbolizáljon-e egy intézményt egy olyan 18. századi ember, akinek egyetlen érdeme a pénze volt. A bizottság szerint a kar ma nem tisztelné meg őt vagy az adományát azzal, hogy átveszi a címerét.

A legfontosabb kifogás talán mégis az volt, hogy a kar jelképei egyben egy közösség jelképei is, egy közösség jelképe pedig nem lehet olyasmi, ami a közösséget megosztja, jelentős részét pedig mélyen sérti. Az ilyen szimbólumoknak a közösség jelenkori értékeit kell hitelesen képviselnie, amit az eddig használt címer nem tesz meg.

A bizottság jelzi, hogy a mostani címer visszavonása némelyek szemében az önfényezés látszatát keltheti, ami nem célja az intézménynek. Tudja azt is, hogy önmagában ez a cselekedet nem elegendő ahhoz, hogy a kar és a kar közössége szembenézhessen a múlttal. A szembenézésnek – állítják – azonban van más módja is, mint a támadott pajzs erőltetett fenntartása.

Összegzés

A fentiekből egy kimondottan izgalmas, intellektuálisan is kihívást jelentő vita képe bontakozik ki, erős érvekkel és ellenérvekkel mindkét oldalon. Jól jelzi a vitakultúrát, hogy a felek képesek voltak elemelkedni a probléma konkrétumaitól és elvi szinten, tartalmas módon vitatni meg ezt az egyébként nagyon is megosztó kérdést.

Kíváncsian várjuk, hogy olvasóinkat melyik oldal érvei győzték meg és milyen tanulságok rajzolódnak ki esetleg aktuális hazai viták vonatkozásában.

dr. Milánkovich András

***

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon! 

A képek forrása: ​itt, itt, itt és itt